Gyerekek lelki terror alatt. Az iskolai konfrontációk leggyakoribb okairól

Életmód

Vannak gyerekek, akik rémálomnak fogják fel, hogy iskolába kell menni nap mint nap. Nemcsak azért, mert félnek a feleltetéstől és a rossz osztályzattól, valamint az osztály előtti „leégéstől”, hanem azért is, mert atrocitások érik őket a többi gyerek részéről a tantermen kívül. Általában az érzékenyebb tanulókat érinti a probléma, mely nem új keletű, viszont aktuális témát jelent az iskolai pszichológusok betegkartonjain

Ki az erősebb, és ki a gyengébb, gyakran tornatermen kívül dől el, drasztikus körülmények között. A gyerekek olykor kegyetlenek; anélkül, hogy felfognák cselekedeteik súlyát, szavakkal és tettekkel is bántalmazzák a tőlük gyengébb fizikumú diákokat. Hogy mi készteti a fiatalokat az erőszakos viselkedésre, szakemberek sokat kutatták, de egyre több ország mondhatja el magáról, hogy iskolája nem biztonságos.

Nemcsak Amerikában, Európában is megjelentek a kiskorú pszichopaták, akik antiszociális magatartásukkal veszélyeztetik az oktatást és fenyegetik diáktársaikat. Az erőszakos cselekmények között különbséget kell tenni, mivel spontán kialakult nézeteltérésekből is fakadnak vérre menő harcok, ahogy szadista fiatalokról sem mindig derül ki rögtön, hogy mennyire elvadultak.

A viselkedés megfigyeléséből sok minden leszűrhető, ezt a tanárok tudják a legjobban. Azzal is tisztában vannak, mennyi gondot okozhatnak a beilleszkedni képtelen tanulók. Jellemzően a családi körülmények rovására írható s szélsőséges viselkedés, mely egészen kiváló környezettől, mély szegénységig mindent fedezhet. A szülői házban látott minta mérvadó, ezért tartják fontosnak a szociális gondozók például az árvák családi otthonba helyezését, hogy értelmet adjanak a „normális nevelkedés” fogalmának.

Visszatérve az alapproblémához, előfordul, hogy rettegő kiskamaszok fóbiaszerű tüneteket produkálnak, ha rendszeres zaklatásoknak vannak kitéve. A lelki bajok testi panaszokat okoznak, melyek sok kellemetlenséggel járnak. Az iskolai helytállását megnehezíti, ha folyton arra kell gondolni, „mi vár rám holnap?”, „megint megvernek a nagyok?”, stb. Nemcsak filmfogás a megalázottság pillanatainak rögzítése egy-egy ifjúsági filmben, sajnos, az életben is előfordulnak.

A különbség annyi, hogy országonként, kultúránként eltérnek a módok, ahogy végrehajtják a „rendreutasítást” vagy megleckéztetést. Előfordult Magyarországon is, hogy egy kisgyerek nem bírta a zaklatást, és öngyilkosságban menekült. A társadalom elfoglaltsága, sokszor közönyössége csak növeli annak az esélyét, hogy a kiscsaládok pszichésen sérült gyerekeket nevelnek anélkül, hogy észrevennék, mekkora a baj.

Természetesen minden közösségben hamar kialakulnak kapcsolati rendszerek. Az alá-fölérendeltségi viszony kisgyermek korban is ismert, mivel ilyen az ember természete. Vannak gyengébbek, és vannak erősebbek. Az érzékenyebb típushoz tartozó lányoknak és fiúknak hatalmas erőfeszítésébe kerül, hogy ne utálják ki, ne cikizzék őket a többiek, ha szokásaik, adottságaik eltérnek a többségi gyakorlattól. Bár elvben minden ember egyforma, a valóságban nem így van. A gyerekek is tisztában vannak a különbségekkel, és az adott civilizációs követelményekhez igazodva akarják megszerezni népszerűségüket.

A trend diktál. A diák követ. Az alkalmazkodás az egyén beolvadását segíti hosszú távon egy olyan közösségbe, mely nem mindig előnyös az alany számára. Vannak ugyanis helyzetek, amikor kimondottan ártalmas lehet egy bizonyos körhöz tartozni. Gondoljunk csak a drogos- és vandál bandákra! Széles a paletta, és gyakran a véletlenen múlik, milyen jellegű klikkesedés jön létre a tanintézményben. Az amerikai iskolák egy részében nemcsak a gyerekeknek, de a tanároknak is merő borzalom a tanítás, mivel a tanulók jószerivel kiskorú gengszterekként viselkednek.

Bár Magyarország még híresült el iskolai lövöldözésekről, azért előremutatnak azok a tanulmányok, melyek tinédzserek antiszociális magatartásáról adnak számot. Az extrém példák között említhetőek a tanárverések is, melyek mögött nemcsak mentális problémát találunk. A pszichológusoknak van épp elég munkája, és csak remélni lehet, hogy a gyerekek többsége viszonylag egészséges lelkülettel vészeli át a felnőtté válás folyamatát.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email