Ami nem hiányozhat egyetlen nő szekrényéből sem

Életmód

Egy igazán stílusos és felkészült lánynak néhány alap darab biztosan ott figyel már a ruhásszekrényében, illetve a pipere táskájában. Ezek nélkül szinte létezni sem lehet, így ha nem csak egy darab áll a rendelkezésünkre belőlük, az még jobb. De mik azok a dolgok, ami nélkül egyszerűen nem működhet gördülékenyen egy lány élete.

Mindenkinek meg kell találnia azt a farmernadrágot, amely legjobban illik az alakjára, ott és annyit mutat, amennyit kell, minél előnyösebben tünteti fel tulajdonosát. Jól mutat egy pólóval vagy lazább blúzzal, de akár egy kosztüm felsővel is viselhetjük, mindenhogy jól fogunk kinézni benne.

Az a bizonyos kis fekete sem hiányozhat egyik nő gardróbjából sem. Az igazán megfelelő darab bármilyen eseményen megállja a helyét. Ezért kiválasztásakor a következőkre ügyeljünk. Ne legyen túl kihívó, erről az alapszabályról sajnos egyre több nő feledkezik meg, ezért van az, hogy néha az is kilátszik belőle, aminek nem kellene. Pasiszerzés szempontjából sem túl ígéretes a dolog, ugyan ideig-óráig felkeltheti a figyelmet, de pont a lényeget rontja el, nem lesz már mit felfedezni a férfiaknak, hiszen minden a szemük elé lett dobva. Egy minden helyzetben viselhető blézer, illetve farmerdzseki beszerzéséről se feledkezzünk meg. Blézer az esti csajos kiruccanásokhoz, ami egy lazább öltözetet is könnyen feldob, farmerdzseki pedig a nyári éjszakákhoz.

A fehérneműk tekintetében is beszélhetünk alap darabokról. Itt akár két kategóriát is megkülönböztethetnék, szingli és párkapcsolatban élő lányoknak mást jelenthet, mi számít alap darabnak. Maradjunk annyiban, hogy egy fekete, egy fehér és egy dögös vörös fehérnemű összeállításnak ott kell lennie a fiókodban. Ezek mindenképp legyenek kényelmesek, mert a hódítás mellett a kényelmet is szolgálniuk kell, már amennyire lehet, hiszen köztudott, hogy a nők legnagyobb ellensége a melltartó.

A ruhák után következhetnek a cipők. A kis fekete ruhához és a farmernadrághoz szükség van egy magassarkú cipőre is, ami még csinosabbá varázsolja a nőket. Ha elindulsz beszerezni a legtökéletesebb cipőt, ajánlatos abba a farmerba bújni, amihez vásárolsz, így látható, hogy melyik teszi a legkerekebbé a popsit, hiszen a lábak megnyújtása mellett ez a másik cél. A lazább napokra elég egy tornacipő vagy a mostanság újra divatba jövő edzőcipő, ami laza, de mégis csinos külsőt kölcsönöz viselőjének.

Kell, hogy legyen egy állandó kiegészítőd, ami alapján beazonosítható saját stílusod. Ez lehet egy elegáns óra, egy laza karkötő, egy medálos nyaklánc, a lényeg, hogy minden nap viselhető legyen. Ezek mellett álljon rendelkezésünkre olyan ékszer is, amit a bulik alkalmával viselhetünk. Lazább outfit esetében öltöztessen bennünket maga az ékszer, ilyenkor választhatunk feltűnőbb darabot, de amikor a hangsúlyt a ruhára szeretnénk fektetni, elég, ha egy szép fülbevalót viselünk.

A kiegészítők közé tartoznak még a táskák és sálak is, ezekből is birtokolnia kell legalább egyet egy igazán trendi csajnak. A sálat úgy válasszuk meg, hogy szinte minden ruhánkhoz illő legyen, és válasszunk hozzá a stílusunkhoz leginkább illő bőrdzsekit is. Ma már nem kőbe vésett szabály, hogy a cipőnek és a táskának passzolnia kell, sőt. Azt javasolom, hogy álljon rendelkezésünkre egy olyan alap darab, ami az esti kiruccanásokhoz való, és egy, ami a mindennapos jövés menést szolgálja, lényeg, hogy legyen minél nagyobb.

Ha sikerült felöltöznünk, már csak a sminkeléshez szükséges eszközöket kell megtalálni. Ezek közül a megfelelő árnyalatú alapozó és púder, illetve a hozzánk leginkább passzoló rúzs megtalálása a legfontosabb.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email