Tavaszi ruhamustra

Életmód

Azt már biztosan sokan észrevették a boltok kirakatait nézegetve, hogy a tavasz és a nyár meghatározó színe a citromsárga lesz. Emellett divat lesz még a kék szinte minden árnyalata, a menta zöld, a halvány mályva és rózsaszín, valamint a pasztellszínek szinte mindegyike. Ezek a színek mind a ruhákon, cipőkön és az egyéb kiegészítőkön is megfigyelhetők lesznek.

A farmer szinte sosem megy ki a divatból, maximum a szabása változik időről időre. Idén is divat lesz az egyszerű szűk szárú farmer, ami szinte bármilyen lábbelivel jól mutat. Újra megjelennek a kicsit bővebb csőszárú fazonok. Hol vannak már azok az idők, amikor még az számított menőnek, hogy minél inkább a csípőn helyezkedjen el egy nadrág. Ezt cáfolja az is, hogy idén újra divatba jön a 80-as éveket idéző magasított derekú farmerok. A vagányabb szakadt, koptatott, Rock ‘n’ Roll stílusú darabokat is megtalálhatjuk az üzletek polcain.

A 80-as évek mellett más korok ruhadarabjai is visszaköszönnek a vintage stílusnak köszönhetően. A stílus lényege, hogy régebbi darabokat újakkal társítanak úgy, hogy az összhatás régiesnek tűnjön. Jellegzetes darabjai közé tartoznak a már említett koptatott farmerek, A-vonalú szoknyák, virágminta és csipke minden mennyiségben. Bár többnyire turkálókból és bolhapiacokról össze lehet szedni a szükséges öltözeteket, igényel némi kifinomultságot és kreativitást a dolog. Jól kell tudni összeválogatni az egyes ruhadarabokat, kiegészítőket, ahhoz, hogy tényleg mutatós legyen a végeredmény ne egy bazári majomra emlékeztető látványt nyújtsunk.

Az idei tavaszi kollekciókra „a kevesebb néha több” mondás abszolút igaznak mondható, hiszen végre eltűnnek a boltok polcairól a mélyen dekoltált, hátunkat szinte teljes egészében megmutató ruhadarabok. Helyettük a finomabb, sejtelmesebb darabok fognak dominálni. Még mindig hódítanak a bővebb fazonú felsők és ruhák, újra divatba jönnek a bő ujjú ingek, blúzok is. A színek mellett nagy szerephez jutnak a különböző egzotikus minták, úgymint a páva tollát idéző mintázat. A csipke nem csak a vintage eleme lehet, számos kollekció épít erre az anyaghasználatra. Emellett a puha, lágy esésű anyagok fogják vinni idén a prímet. A magasított derék nem csak a nadrágokra lesz jellemző, a magas derekú, rövid ceruzaszoknyák idén is hódítani fognak.

Ha igazán trendin akarunk kinézni, akkor követjük a táska és cipő divatot is, hiszen ezek lehetnek öltözetünk legmeghatározóbb kiegészítői. Ismét megjelennek a közepes méretű, derékig lógó válltáskák. Még midig hódítanak a klasszikusnak számító, hatalmas méretű, apró fogantyúval ellátott kézi táskák. Pár évvel ezelőtt ütötte fel a fejét az a hóbortos trend, amikor egy nagy táskára egy kisebbet rögzítettek, melybe pénztárcát, mobilt vagy más apróbb eszközt rejthetnek a nők. A jól megtervezett darabok csinosak lehetnek, ám nem túl biztonságos az ilyen táskák használata, könnyen el lehet róluk tulajdonítani a kisebb különálló táskarészt. Idén nagy népszerűségen örvendenek a különböző szabályos geometriai formájú táskák. Szabályos kocka vagy henger, bármelyiket választhatjuk, mindegyik eleganciát fog tükrözni.

Cipő divat tekintetében idén inkább a lapos sarkú változatok fognak dominálni. Azt gondolnánk, hogy egy cipőt igazán csinossá és érdekessé a magas sarok teszi. A lapos talpú cipők is legalább olyan izgalmasak tudnak lenni, ha megfelelően játszanak a mintázatukkal vagy formájukkal. Állatmintás, csúcsos orrú, a lábból néha minél többet megmutató cipők lesznek az idei év legstílusosabb darabjai.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email