Világgá megyek

Világgá megyek

Fiam a majdnem két évével már elég jól beszélt. Történ egyik nap, hogy a cumiját el kellett dugni, hogy ne rondítsa már annyira az aranyos kis száját. No meg a doki néni is figyelmeztetett, hogy a fogai rossz irányba fognak fejlődni.

Ez a szituáció most olyan volt, mint mikor a felnőtt leszokik a cigiről vagy a kávéról, netalántán az alkoholról. Keresi a felnőtt a hozzá szokott, állítólag egészségtelen anyagokat, de hogy nem kapja meg, a szervezete fellázad. Na, az én kicsi fiam is fellázadt, és egymást érték a hisztik a megszokott, kopott cumija miatt.

Természetesen már egy ideje az új cumit is elutasította, mert az nem olyan, mint az agyonhajszolt régi cumikája. Szó szót (nem) követett, mert a szülői részről csak egy volt a mondat: elvitte a kiscica. De az én fiam okos volt, ezért megkereste a macskát és kérdőre vonta, amitől szegény cirmos azonnal el is menekült a közeléből egy nagy fára, és onnan figyelte a fiatalurat, hogy milyen atrocitáson fog még dolgozni ellene. Fiam egy darabig csalogatta az elmenekült cirmost, de hogy nem jött le a fáról, ott hagyta, és újra hozzánk sietett. Már nem volt kérdése, főleg ahogy látta hogyan is mosolygunk a csődbe ment kalandja után.

Megállt a bejárati ajtó előtt, és nagyon komolyan és elszántan közölte, világgá megy. Most nem mosolyogtam, azonnal egy kicsi ruhát kerestem, egy vékony gallyacskát szereztem gyorsan a kertből, mert ugye sietni kell, ha megkéri a pici gyermek a szüleit. Rákötöttem a kis rongyot a gallyacskára, majd beletettem egy pici kenyeret, és a fiatalúr vállára tettem. Így indult el a pici fiacskám világgá.

Kilépett az ajtón, és baktatott egy pár métert, majd megállt. Figyeltem azért, nehogy valami baj legyen a hosszú útja előtt, de úgy, hogy ne vegyen észre. Lassan megfordult, ugrottam egy kicsit beljebb a lakásba, majd megjelent a pici drágaságom. Megállt az ajtóban, nézett rám, és nagyon komolyan kérdezte:

– Apa, merre van az a világgá? – Nagyon komolyan néztük egymást, és közöltem vele, hogy nagyon messze. Hozzám jött, visszaadta a vándorbotját, a kis ruhácskában a pici kenyér darabot, és megjegyezte:
– Apa, akkor nem is megyek világgá, ha annyira messzire van. – Eltettem a botját a kis kenyérkével a ruhácskában, kapott egy hatalmas puszit, és boldog voltam, mert maradt az én picim.

Miért is meséltem el ezt a történetet. Negyven év után megtaláltam ezt a pici botot, rajta a kis ruhácskát, és benne a kenyeret. Igen, ma már világgá ment a fiacskám, mert Magyarországon hiába dolgozott, majdhogynem éhezett. Az élet fintora. Mennyire örültem, amikor két évesen maradt, és most?

Frankfurt, 12.10.2018

Ezt olvastad már?

Utazás

Magyarország legkedveltebb gyógyfürdői

Egyre többen döntenek úgy, hogy a szabadságukat nem otthon vagy a természetben töltik el, hanem a különböző gyógy komplexumokban. Azt hihetnénk, hogy ez inkább az idősebb korosztályra igaz, de ugyan

Utazás

Téli vakáció

A nyári szezon után a legforgalmasabb időszak a turizmus életében a karácsony. Egyre többen döntenek úgy, hogy az otthon melege helyett inkább valamelyik wellness szállodában töltik az ünnepeket vagy az

Utazás

Népszerű turisztikai célpontok Magyarországon

A statisztikák azt mutatják, hogy a főváros és a Balaton mellett mind a külföldi és magyar turisták között kedvelt turisztikai célpontok hazánk kisebb városai. A legtöbben Egerbe, Gyulára és Sopronba