Wellnessturizmus

Életmód

Ünnepekkor és nyáron tömve vannak a wellness szállodák, külföldi és hazai vendégekkel egyaránt. A korosztály vegyes, kisgyermekes családoktól a fiatal párokig szinte mindegyik típus megtalálható az év bármely időszakában. Mára egy külön fogalommá és egyben iparággá alakult e tevékenység, ami a wellnessturizmus nevet kapta.

Úgy lehetne a legjobban definiálni, hogy az emberek szabadidejüket, nyaralásukat egészségük megőrzésével igyekeznek összekapcsolni. Ez nem összetévesztendő az egészségturizmussal, ami kimondottan azokra a külföldiekre jellemző, akik hazánkban vesznek igénybe különböző gyógyászati kezeléseket, például fogászati szolgáltatásokat. A wellness egyszerre okoz testi és lelki felüdülést a használóinak.

Kezdetben ezt a célt szolgálták a gyógyfürdők, ahol a gyógyhatású termálvízben relaxálhattak a vendégek. Mára azonban az egész világot, beleértve hazánkat is, elárasztottak a kimondottan wellness szolgáltatásokra szakosodott szállodák. Az itt igénybe vehető szolgáltatások palettája rendkívül széleskörű, melyek egyaránt alkalmasak a munka okozta fáradalmak, stressz kipihenésére és a testi egészség fenntartására.

A szolgáltatások minősége és mennyisége országonként és szállodánként eltérőek lehetnek. A Magyarországon található wellness központok igyekeznek évről évre egyre többet nyújtani vendégeik számára. A legkedveltebb szolgáltatások közé tartozik a masszázs, ami úgymond egy passzív tevékenység, mivel a páciens csak fekszik a masszázsasztalon és közben szakavatott kezek gondoskodnak arról, hogy kellőképen ellazulhasson. A kezelés nem csupán a lelki megnyugvást szolgálja, a különböző masszázs olajakkal és krémekkel olyan hatóanyagokat juttatnak a bőrbe, melyek hozzájárulnak a bőr megújulásához.

Szintén nagy közkedveltségnek örvendő szolgáltatások közé tartozik a szauna. Ezeknek többféle típusa is előfordulhat, amelyekből ismerős lehet a finn és infraszauna. A finn szauna inkább azoknak ajánlott, akik jól tűrik a magas hőfokot, ugyanis működése akár a 70 °C is meghaladhatja. Az infraszauna már nevében is benne rejti, hogy infrasugarak segítségével hatol be a bőr mélyebb rétegeibe. Az viszont mind a kettőről elmondható, hogy az izzasztás révén méregtelenítő hatásuk van.

A nők körében nagy népszerűségnek örvendnek a különböző kozmetikai kezelések, de persze akadnak férfiak is a páciensek között. Ezek magukba foglalják az arctisztító kezelésektől kezdve a manikűr, pedikűrszolgáltatásokat is.

A wellness központok mindegyike hatalmas vízi komplexummal van összekapcsolva, ahol az úszás, jacuzzi és gyógyfürdőzés mellett olyan szolgáltatások is igénybe vehetők, mint az aquafitness. Ez egy olyan mozgásterápiát jelent, melyet vízben kell végezni. A medence partjáról szakavatott edző adja a vízben lévőknek az utasításokat, mikor milyen mozdulatsort csináljanak. Első hallásra könnyűnek és kellemesnek hangzik, ám ha bátorkodunk kipróbálni, rájövünk, hogy egy igen megterhelő mozgásformáról van szó, hiszen a víz alatti nyomásnak köszönhetően jóval nehezebb az egyes mozdulatokat végrehajtani.

Vannak helyek, ahol a szabadtéri sportolásra is van lehetőség, erre szolgálnak a tenisz illetve squash pályák. Bármit is választunk, elmondható, hogy azok, akik élnek a wellness szállodák nyújtotta széleskörű lehetőségekkel, testi és lelki szempontból is egy új emberként távozhatnak onnan.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email