Népszerű turisztikai célpontok Magyarországon

Utazás

A statisztikák azt mutatják, hogy a főváros és a Balaton mellett mind a külföldi és mind a magyar turisták között kedvelt turisztikai célpontok hazánk kisebb városai. A legtöbben Egerbe, Gyulára és Sopronba látogatnak el szívesen. A csendes és nyugodt kisvárosi környezet mellett ezen városok népszerűségét történelmi múltjuk is okozhatja.

Eger

Az Egri vár / Flickr

Eger számít Észak-Magyarország legkiemelkedőbb turistaparadicsomának. Minden évben több tízezren döntenek úgy, hogy Egert választják üdülésük helyszínéül. Sok szempontból hívogató a turisták számára. Egyrészről művészeti és történelmi múltja miatt, másfelől maga a város kialakítása, egymásból nyíló utcái, terei, melyet a barokk stílusban felépített belváros koronáz meg, szintén csalogató lehet a kikapcsolódni vágyók számára. A látnivalók közül első helyen szerepel az Egri vár. De látványosságként szolgálhat a belváros szívében emelkedő, barokk stílusban épült Minorita Templom is.

Évszázadok óta jelentős borkultúra helyszínéül is szolgál ez a tájegység. Hazánk legismertebb borai – például az Egri Bikavér vagy az Egri Leányka -, erről a vidékről származik. Mindezek mellett fürdőkultúrájáról is híres a város és környéke. Még az 1500-as török megszállás idejéből fennmaradt török fürdők várják szolgáltatásaikkal az utazókat. Az Egerbe látogató vendégek több apartman, hotel és vendégház közül is választhatnak.

Gyula

A Gyulai vár (1992) / Flickr

A Dél-Alföld szívében fekvő Gyula szintén kedvelt turisztikai célpont az elmúlt években. A történelem nyomai itt is fellelhetőek, a Gyulai vár és a benne kialakított Várszínház, valamint a körülötte elterülő csónakázó tó az, ami igazán a városba vonzza az embereket. Egerrel ellentétben nem borairól, hanem híres pálinkájáról – mely világszerte már több díjat is bezsebelt -, vált ismertté ez a terület. A Gyulai Pálinka Manufaktúra gondoskodik a jobbnál jobb pálinkák előállításáról. Lehetőség van a különleges pálinkák megízlelésére is, erre szolgál a manufaktúra által fenntartott Kóstolóház, mely egész évben nyitva áll a vendégek előtt.

Az italok zamatának megismertetése mellett nagy hangsúlyt fektetnek maga a pálinka készítés folyamatának bemutatására is. Tehát akik ellátogatnak a Kóstolóházba, nem csak kóstolhatják, de akár a pálinka készítés rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek. A wellnessezni vágyókat a Gyulai Várfürdő várja, ahol a szokásos szolgáltatások mellett éjszakai wellnessre is lehetőség nyílik. Attól függően, hogy kinek mire van igénye, panziók, hotelek, apartmanok, valamint vendégházak és kempingek várják a Gyulára látogatókat.

Sopron

Tűztorony / Flickr

Bár az utóbbi években népszerűsége némileg alább hagyott, még mindig sokan választják úticélul a hazánk nyugati részén fekvő Sopront. Történelmi és művészeti látványosságai mellett talán az osztrák határ közelsége és a Fertő-tó okozhatja leginkább a város népszerűségét. Sopron jelképe a barokk stílusban épült Tűztorony. Az 53 méterbe nyúló toronyból pompázatos kilátás nyílik az egész városra. A barokk stílus elemei az egész városban megtalálhatóak, a belváros épületei egytől egyik ebben a stílusban épültek.

A város központjában elhelyezkedő Fő tér minden egyes épülete műemléknek számít. Itt található az előbb említett Tűztorony is. A város egyébként bővelkedik a tágas terekben: Deák tér, Petőfi tér, Széchényi tér – amelyek a látnivalók mellett pihentető séták helyszínéül is szolgálhatnak. Az aktív kikapcsolódásra vágyók számára a Sopront körülvevő hegységek kitűnőek lehetnek túrázáshoz.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email