A Bükki Nemzeti Park
Utazás 2016-02-27 3593

A Bükki Nemzeti Park

A Bükk hegység természetes növény- és állatvilágának, földtani, tájképi és kultúrtörténeti értékeinek fennmaradását 1977. január 1. óta biztosítja a Bükki Nemzeti Park. A Bükk hegység 43 200 ha kiterjedésű, nagyrészt erdős területéből 5730 ha fokozottan védett. A Bükk – hazánk átlagmagasságát tekintve – legmagasabb hegységünk, mészkőormai meghaladják a 900 méteres magasságot. Változatos felszíne, mikroklímája gazdag növény- és állatvilágnak ad otthont. A Bükki Nemzeti Park lehetőséget kínál a gyalogos, kerékpáros túrázásra, pihenésre, a természeti és kulturális értékek megismerésére is.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnagyobb hegysége a Bükk, melyet közelsége miatt csaknem minden család felkeres időnként pihenést, a természet nyújtotta kikapcsolódást keresve. Mintegy 1000 barlang ismert a felszín alatt, ezek közül sokat az ősember lakóhelyül használt (Szeleta-, Istállós-kői, Suba-lyuk és Balla-barlang).

A Bükk hegység az Északi-középhegység tagja, amely földtani felépítésénél fogva elkülönülő szigethegység jelleggel emelkedik a magasba a Tarnavölgyétől a Sajóig. A Kárpátokon belüli területnek egyedülálló földtani értéke, ugyanis a karbon– perm–triász időszakból származó képződményekhez hasonlóak másutt nincsenek a felszínen. Kőzetei a magyarországi hegységek közül a legszebben őrizték meg a kréta időszakban bekövetkezett hegységképző mozgások idején keletkezett gyűrt pikkelyes, helyenként áttolt szerkezetet. A vízszintesből meredekre állított, változatos színű és anyagú agyagpala-, homok- és mészkőképződmények környezetükhöz képest későn emelkedtek magasra, kevéssé koptak meg az évmilliók folyamán és most magashegységi formákat adnak a Bükknek.

A hegység központi része a Bükk-fennsík, az ország legszebb és legnagyobb fennsíkja. A 8–900 méter tengerszint feletti magasságú, K–Ny irányban csaknem húsz kilométer hosszú és 6–7 kilométer széles fennsík meredek ormokkal emelkedik ki a nagy kiterjedésű alacsonyabb hegyvidékből. Peremén, mint hatalmas bástyák, állnak a „kövek”: Bél-kő, őr-kő, Pes-kő, Tar-kő, Három-kő, Odvas-kő, Látó-kő, Holló-kő stb., melyek a turisták leggyakoribb célpontjai.

A Bükk hegység – jóllehet legmagasabb csúcsa nem éri el az ezer métert – Magyarország legnagyobb átlagmagasságú hegysége. A Bükki Nemzeti Parkba látogató turista érdeklődését felkelti az elé táruló látvány: vajon hogyan alakult ki e tájképileg változatos terület? A hegység nagy részét tengeri üledékes eredetű kőzetek építik fel (mészkő, agyagpala, alárendelten homokkő). Legidősebb kőzetei a paleozoikum végén, a karbon és perm folyamán ülepedtek sekély tengeri környezetben, melyek a hegység ÉNy-i peremén találhatók meg (például a szilvásváradi agyagpala, szentléleki homokkő, nagyvisnyói mészkő). Ezt követően a mezozoikumban szintén sekélytengeri, illetve nyílttengeri üledékek képződtek. A triász során mintegy 3500 méter összvastagságú karbonátos összlet keletkezett, mely a teljes triászt átfogja. Az ekkor képződött karbonátos rétegek alkotják a Bükk hegység központi tömegét (pl. hámori dolomit, fehérkői mészkő, Bükk-fennsíki mészkő). A hegység triászidőszaki üledékei kőzetanyaguk, ősmaradványaik alapján nem a Kárpátok, hanem a Dinaridák és a Déli-Alpok kőzetével mutatnak rokonságot, azokkal egy tengeri ősföldrajzi környezetben keletkeztek. A Bükk jelenlegi helyzetébe a közép-magyarországi eltolódási öv mentén, a paleogénban végbemenő több száz kilométeres vízszintes elmozdulás következtében került. A jura során a hegység területe feltehetően mélyebbre süllyedt, itt ülepedett kőzet például a mélytengeri eredetű kisgyőri aleurolitpala. A triász folyamán végbement tenger alatti vulkánosság következtében jöttek létre a Lillafüred és Hármaskút között megtalálható porfiroid kőzetek, a jurában pedig a szarvaskői ultrabázitok. Ezt követően a krétában a hegységet felépítő kőzettömeg 3–7 kilométer mélységre süllyedt, ahol alacsony fokú átalakuláson ment keresztül. Ezzel párhuzamosan a kőzetanyag erősen meggyűrődött, pikkelyek és redők kialakulása következett be. A kréta végén a hegység környezetében tönkfelszínné alakult (a Bükk legmagasabb bércei ennek az egységes sík felszínnek a maradványai).

A harmad-negyedidőszak során a Bükk hegység többlépcsős kiemelkedésen-süllyedésen ment keresztül. Ezalatt tengeri és szárazföldi üledékképződési környezetek váltották egymást. Ennek eredménye például a kisgyőri eocén mészkő. A miocénban képződött agyagos kőzetek nagy része a fennsíkról a pliocén-pleisztocénben lepusztult az alapkőzetről, a miocén vulkánosság riolittufájával együtt. A Bükk hegység végleges magasságát a pleisztocénban érte el.

A Bükk legnagyobb víznyelőbarlangjai ahhoz a Nagy-fennsík északi részén végighúzódó középsőtriász anizuszi mészkősávhoz kapcsolódnak, melyet északon porfirit, délen pedig agyagpala és diabáz határol. A mészkősáv nyugati része a Nagyés Kis-fennsíkot elválasztó Garadna-völgy forrásaihoz, keleti része pedig a Lillafüred környékén fakadó forrásokhoz vezeti le a vizet.

A Nagy-fennsíkot főleg tiszta – gyakorlatilag szennyeződésmentes –, jól karsztosodó mészkő építi fel. Ennek köszönhetően a Bükk Magyarország egyik legjelentősebb karszthegysége. Területén több mint ezer ismert barlang található; köztük az ország legmélyebb barlangja (István-lápai barlang 253 méter) és számos üreg, melyből ősemberleletek kerültek elő.

A karsztosodás első nyomai feltehetően az utolsó teljes tengerelöntés (középső miocén) előtti időből származnak. A transzgresszió következtében vastag agyagos-kavicsos üledék fedte be a hegységet, ezért az intenzív karsztosodás az üledék elvékonyodásáig szünetelt. Ekkor (alsópliocén) kezdődött el a ma is jól megfigyelhető karsztosodás. A mára inaktivizálódott víznyelő- és forrásbarlangok többségének fejlődése ekkor kezdődött el, kialakulásának ideje a pleisztocénra tehető, s jelenlegi fejlődésük ma is tart.

A hegységben ismert barlangok száma eléri az ezret, ami az alkotó kőzet bonyolult törésrendszerének köszönhető. A felszínre hulló csapadék az erős tektonizmus következtében gyakorlatilag bárhol képes elszivárogni, s az esetek többségében meghatározó jelentőségű vető, repedés hiánya miatt hoszszabb, nagy szelvényű járatok kialakulása nem túl gyakori. A nagy barlangsűrűség így viszonylag kis járathosszakat eredményez. A barlangok önállóak, ritkán alkotnak egy rendszert. Ennek ellenére a miskolci barlangkutatók megteremtették az első barlang-összeköttetéseket (1993 Szepesi–Láner barlangrendszer, 1998 bolhási–jávorkúti barlangrendszer). A Bükkben három – idegenforgalom számára megnyitott – barlang található: a lillafüredi Anna-mésztufa-, és Szent István-barlang, illetve a hévizes eredetű miskolctapolcai Tavas-barlang. A Bükk-fennsíkon elnyelt csapadék a hegylábaknál bővizű karsztforrásokban lát ismét napvilágot. A források vizének tárolása révén csaknem félmillió ember jut ivóvízhez, ezért a karsztvízbázis védelmét fokozatosan növelik a hegységben.

A Bükk mészkőből álló részén a karsztjelenségek szinte valamennyi formája megtalálható: a töbrök, a víznyelők, a zsombolyok, az időszakos források és a barlangok. Kevés a forrás, a patak, a vizek hirtelen tűnnek el a mélyben, hogy a hegy üregein keresztül valahol a völgyekben vagy a hegy lábánál bukkanjanak elő.

A felszín legfőbb jellegzetességei a hatalmas kiterjedésű karsztplatók. (Kis- és Nagy-fennsík). A fennsíkon talajtani okokból vagy emberi beavatkozás következtében fátlan, erdősületlen területek nagy kiterjedésű sztyeppekkel, bokorerdőkkel váltakoznak. A felszín egyenetlenségét a rengeteg töbör, a szép kifejlődésű karrmezők, a karsztos formakincsekben gazdag hegyoldalak adják.

A karsztfennsíkok tövében állandó jellegű, kristálytiszta, bővizű patakok folynak, melyeket karsztforrások táplálnak (Szinva-, Garadna-forrás). Vízhozamuk évszakonként változó, a tavaszi, olvadásos áradások idején eredeti vízmennyiségüknek többszörösét adják. Az Imó- és Vöröskőiforrás talán a két legérdekesebb, ugyanis csak időszakosan működnek. Az időszakos működés azzal magyarázható, hogy a hegy belsejében egy nagyobb víztározó medence rejtőzik, amely a külvilággal csak egy szivornyaszerű forrásjáraton át van összeköttetésben. Amikor a tárolómedence vízszintje annyira megemelkedik, hogy a szivornyacső (a folyadékot továbbító szívócső) felső könyökén is átbukik, akkor a cső a medence vizét fenékig csapolja. Ezután a forrás működése mindaddig szünetel, ameddig a tároló újra meg nem telik. A fennsíkokon fakadó források vize néhány száz métert követően, többnyire a víznyelőkben el is tűnik (Csipkéskút, Jávorkút, Barátság-kert). Azt a helyet, ahol eltűnnek, a Bükk vidékén visszafolyónak vagy ravaszlyuknak is nevezik (Bánkúti-, Kaszás réti visszafolyó).

Feltűnő jelenség, hogy a nem karsztos vízgyűjtőről karsztos területre érkező víz vakon végződő völgyekben, ún. víznyelőkben tűnik el. Az oldásos töbrök, vagy dolinák különböző nagyságú és mélységű, többnyire tál formájú bemélyedések. A kisebbek átmérője 10–12 méter, mélységük csupán 1–3 méter, de a nagyobbak elérik a 150–200 méteres átmérőt is, és mélységük meghaladja a 30–40 métert. A töbrök a kőzetfelületen a szivárgó víz évezredes oldómunkája nyomán alakulnak ki. A függőlegesen lefelé tartó, a mélység felé általában tölcsérszerűen szélesedő aknabarlangok a zsombolyok. Ezek nem egy esetben több száz méter mélységbe is lehatolnak a felszín alá. Bejárásuk majd minden esetben csak speciális kötéltechnikával, képzett barlangászoknak ajánlott.

A Bükk-fennsíkot a Garadna-patak mélybe vágott völgye két részre osztja, a Nagy- és Kis-fennsíkra. A völgyben futó Garadna-patak táplálja a Fazola Frigyesék által mesterségesen felduzzasztott Hámori-tavat. A tó kiömlő vize Lillafüreden egyesül a Szinva-patakkal, kicsivel lejjebb annál, ahol a maga építette mésztufagátról hazánk legnagyobb, 20 méteres vízesésként zuhog a mélybe.

A fennsíkról több szép völgy indul. A déli oldalon a Nagy-Pazsag-völgy, a Csúnya-völgy, a mészkősziklák övezte Hór-völgy. Az északi oldalon a Bálvány alatt kezdődik az Ablakos-kő szurdokvölgye és a Gerenna-vár alatt torkollik a szélesebb Nagy-völgybe. A Bükk legmagasabb csúcsa az Istállóskő (958 méter). Alatta kezdődik a Szalajka-völgy, amely a magashegységi völgyek hangulatát árasztja.

A hegység növénytakarója igen változatos. A tengerszint feletti magasságnak, a hőmérsékleti és csapadékviszonyoknak megfelelően alakultak ki a vegetációs övek, amelyeken belül további változatosságot jelent a különböző alapkőzet (mészkő, dolomit, agyagpala, riolit, gabbró) és a rajtuk kialakult talaj. Az évi középhőmérséklet a fennsíkon 6 ºC, a délre fekvő alacsonyabb területeken 8 ºC. Különleges mikroklíma-tereket jelentenek a fennsíki töbrök, amelyekben a nyári hajnalokon is mértek fagypont alatti hőmérsékleteket, és ahol májusban is találhatunk jégcsapokat a barlangkutatók zsombolybejáratot erősítő ácsolatain. A fennsík csapadékosabb, nagyobb légnedvességű és kiegyenlítettebb klímájához képest a hegylábak, különösen a Déli-Bükk éghajlata melegebb, szárazabb. Az átlagos évi csapadék a fennsíkon 800 milliméter, a hegylábi oldalakon 6–800 milliméter között váltakozik.

A nemzeti park területe 95 százalékban erdővel borított. A bükk és a tölgy 40–40, a cser 7, a fenyő 3, a gyertyán, kőris, szil és juhar együttesen 10 százaléknyit foglal el. Bár csak 40% ez a 16 000 hektárnyi bükkös, mégis felbecsülhetetlen az értéke.

A Bükk fennsíkját és az északi hűvös völgyeket montán (hegyvidéki) bükkösök borítják. Ezek cserje és gyepszintjében számos, jellegzetesen hegyvidéki növény él: bérci rózsa, fürtös bodza, sugárkankalin, stb. A montán bükkösök egyik legszebb erdőrésze a Virágossár-hegy oldalában csaknem száz éve érintetlenül megtartott „őserdő”, ami a tudományos kutatást is szolgálja. A montán bükkösök övezetében a tetők és meredek lejtők kőgörgeteges talajain sziklai bükkösök alakultak ki. Ezek eltörpülő és alig záródó fáit a bükk, az alatta levő szintet a lisztes berkenyék, aljnövényzetét a sziklai gyepek alkotják. A sziklai bükkösök ritka növénye a havasi iszalag, a kövi szeder, a hazánkban csak a Bükkben előforduló havasi ikravirág. Magashegységi növényekben igen gazdagok a bükk szép szurdokerdei. A 6–800 méter magasságú északi oldalon, savanyú alapkőzeteken mészkerülő tölgyesek és bükkösök tenyésznek. Alattuk a fekete áfonya mellett jelen van a csengettyűvirág és az ernyős körtike. Ebben a magasságban a mészkőgörgeteges lejtőkön változatos sziklaerdőtársulások vannak. Jellegzetes növényük a magassás, a bükki estike. A meredek dolomitsziklás lejtők ritka erdőtársulása a berkenyés-hársas sziklaerdő. A Déli-Bükkben vulkáni és pala alapkőzeten 700 méterig felhatolnak a cseres tölgyesek és gyertyános tölgyesek.

A különböző kitettségű sziklafalakon számos ritka növényfaj találja meg életfeltételeit: pillás zanót, a sziklai borkóró, a magyar pikkelypáfrány, a szirti pereszlény. A Kárpátok magashegységi kaszálóihoz hasonló rétek növénytársulásaiban sok magashegyvidéki fajjal találkozhatunk: vörösáfonya, macskatalp, csinos és hegyi tárnicska, turbán liliom, tüzes liliom, a kárpáti és karcsú sisakvirág. Magyarország területén csak a Bükkben található fokozottan védett növény a sárkányfű, a sárga ibolya, az erdélyi lednek, a bükki korpafű, a bérci ribiszke, a Teleki-virág.

Az állatvilágban kevés olyan faj van, mely csak a Bükkben él, bár még a fauna teljes vizsgálata nem történt meg. Csak a Bükk hideg karsztforrásaiban található az endemikus kárpáti forráscsiga, s néhány kontinentális elterjedésű lepkefajnak él itt alfaja. A puhatestűek közül megtalálható a hegyi csiga, a kék mezítelen csiga. A hegyi pisztráng és a petényi márna. A halfauna jellegzetessége, az alpesi gőte – a pannon gyík pedig a kétéltűeké. A madárvilág fajokban gazdag. Több ritka madár rendszeresen fészkel a nemzeti park területén. Így a bajszos sármány, a vízirigó, a fehérhátú fakopács, a holló, az uhu, és az Európa-szerte egyre jobban fogyatkozó ragadozó madarak: a parlagi sas, a kerecsensólyom, a kígyászölyv, darázsölyv, békászó sas, törpesas. Veszélyeztetett fajai: fekete gólya, császármadár, hamvas küllő, fekete harkály, tarkaharkály, kövirigó.

Az emlősök közül sok rovarevő és rágcsáló faj él itt, és a gazdag faunára telepedve a ragadozók is gyakoriak: vadmacska, nyest, hermelin, menyét. A barlangok miatt a denevérfauna is jó néhány fajjal képviselteti magát. A hegységben könnyen megfigyelhetőek a nagyvadak. Olyannyira, hogy a szarvasok és az őzek túlszaporított állománya évek óta jelentős károkat okoz az erdőkben és a környékbeli szántóföldeken. Érdekesség a Bükkbe telepített lipicai ménes, mellyel szilvásváradi és nagymezői csipkés-kúti túráink során találkozhatunk.

A természet és az ember kapcsolata a Bükk hegységben bizonyíthatóan több ezer évre nyúlik vissza. A Bükk barlangjainak régészeti kutatását a század elején Herman Ottó kezdeményezte. Az ásatások eredményeként számos nemzetközi jelentőségű őslénytani és ősrégészeti lelet került elő 40-45 lelőhelyről, elsősorban a Szeleta- a Herman Ottó-, a Balla-, a Subalyuk-, a Kőlyuk-, a Peskő-, és az Istállóskő-barlangokból. A kő- és csonteszközök, cserépedény-töredékek ma a múzeumok tárlóiban láthatók. A nemzetközi szakirodalom a Bükkben kialakult kultúrát önálló, Szeleta-kultúrának tekinti.

Az időszámítás előtti évezredek tanúja több földvár; a honfoglalás előtti időket idézi több szarmata és avar sánc. Amikor István király létrehozta az egyházkerületeket, a Bükkben sorra épültek a kolostorok – pálos kolostor Szentléleken és a Barát-réten, bencés Tapolcán, ciszter Bélapátfalva mellett. Csakúgy, mint az ország más területein, a tatárjárás után a földvárakat felváltották a kőből épült erődítmények. A hegycsúcsokon középkori magyar várak leomlott falait takarja az erdő, romjaikat megtekintve hosszú túrákat tehetünk ezen a csodálatos vidéken. Ilyenek az Ódor, az Éleskő, a Gerenna, a Dédesi, és a felsőtárkányi vár, de a hegy lábánál fekvő Diósgyőr és Eger várai is szerves részei a történelemnek – és a Bükknek. Az erdei iparról: a Bükk hegység az itt élő népek számára megélhetést nyújtott, az erdei mesterségek némelyikének hagyományai ma is élnek. Látni még a füstölgő szénégető boksákat és mészégető kemencéket. A faszenet manapság elsősorban Nyugat-Európában értékesítik. A kiváló bükki mésszel épült egykor a diósgyőri és az egri vár is. A mai utódok, a cementgyárak bányaudvarai ellenben – hatalmas méreteiknél fogva – gyógyíthatatlan sebeket hagynak maguk mögött.

Az erdei ipar legjelentősebbje volt az üveggyártás, 1712–1717-től – lengyel, majd szlovák és német munkásokat betelepítve – működött az első üzem Óhután (ma Bükkszentlászló). Az erdőt járva találhatunk elhagyott hutákat, melyekben a hegyi kvarckavicsot (békasót) dolgozták fel a bükkfából készített hamuzsírral üveggé. Ennek módját a szilvásváradi Erdei Múzeumban és a bükkszentkereszti Tájház és Üvegmúzeumban ismerhetjük meg. A legtöbbek számára azonban mindig is az erdőgazdálkodás kínált megélhetést. Ma már egyre kisebb mértékben, hiszen a védett területeken fokozatosan csökkentik a fakitermelést.

A Bükk hegység ipartörténetének szerves része a vasgyártás. Fazola Henrik az 1760-as évek végén kezdte kutatni a hegységet, felfedezte az egerbaktai kőszenet és a felsőtárkányi tetőfedő palát, Uppony határában pedig a vaskővonulat nyomait. 1770-re megszerezte Bécs támogatását, s kezdetét vette a vasgyári építkezés. Hamarosan működött a Garadnára épült vasolvasztó és a Szinvára épített két vasverő hámor. Évente 500 tonna kitűnő minőségű nyersvasat olvasztottak, 300 tonna rúdvasat gyártottak itt. A termelés mennyiségét tekintve akkoriban Diósgyőrt csupán egyetlen kincstári vasmű előzte meg a Habsburg Birodalom üzemei közül. Az eltelt idő alatt ez a környezet átélte a vasgyártás dicsőségét és bukását, mély nyomot hagyva a tájegységben, és az itt élő emberekben. Napjainkra a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt sorvadó ipar szennyező hatása csökkent, ily módon javult a környezeti állapot.

Ezt olvastad már?

Utazás

Budapest a külföldiek szemével

Biztos rengeteg budapesti szembesült már azzal a ténnyel, hogy amint megérkezik a jó idő, turisták tömkelege lepi el a magyar fővárost, és ez egészen nyár végéig így is marad. A

Utazás

Római vakáció

Az európai városok közül Róma számít a legkedveltebb úti célul a turisták körében. Az olasz fővárosnak olyan gazdag kultúrája van és ehhez kapcsolódó látnivalója, hogy több hónap sem lenne elég,

Utazás

Kalandos nászút

Ha nászútról van szó, a párok többsége megragad két lehetőségnél. Vagy egy romantikus várost választanak, olyat, mint Róma vagy Párizs, vagy egy trópusi utazásra mennek, ahol élvezhetik a homokos tengerpartot.