Budapest a külföldiek szemével

Utazás

Biztos rengeteg budapesti szembesült már azzal a ténnyel, hogy amint megérkezik a jó idő, turisták tömkelege lepi el a magyar fővárost, és ez egészen nyár végéig így is marad. A Balaton után a főváros a legkedveltebb úticél a turisták számára. Szinte csak kapkodjuk a fejünket az utcán és a tömegközlekedési eszközökön, annyi idegen nyelven kérnek tőlünk segítséget, ha éppen valamelyik látványosságot nem találják meg térkép segítségével.

Évről évre egyre többen érkeznek a világ szinte minden tájáról hazánkba, de a legtöbben Németországból, Olaszországból és Nagy Britanniából jönnek. A hazánkba látogatók elmondása szerint a csodálatos látnivalók mellett a finomabbnál finomabb magyar ételek és a barátságos fogadtatás az, ami Magyarországra vonzza őket.

A magyarokkal ellentétben a külföldieket elsősorban nem a hotelek nyújtotta szolgáltatások érdeklik, hanem a tényleges látnivalók. Így az sem fontos nekik, hogy a város legjobb szállodájában foglaljanak helyet, hiszen alig töltenek ott időt. Szinte ki sem csomagolnak, azonnal nyakukba veszik a várost és kifulladásig nézelődnek, fotóznak.

A legtöbb turistával természetesen a belvárosban lehet találkozni. Az útikalauz könyveknek köszönhetően már jó előre felkészülnek, mit érdemes megnézni Budapesten. Nagy valószínűséggel felkeresik az olyan helyeket, mint a Hősök Tere, Halászbástya, Budavári Palota, Citadella, Mátyás-templom és nem utolsó sorban az Országházat. A Margitszigeten is rengeteg külföldivel futhatunk össze, szó szerint, hiszen akik hosszabb időre érkeztek hazánkba a sportolást itt létük alatt sem hanyagolják el.

A Margitszigeten kívül a szabadtéri kikapcsolódásnak enged teret a Népliget és a Városliget is, valamint a Duna part mentén húzódó rakpart. A hosszú városnéző túrák után jól eshet a város ezen helyszínein megpihenni. A nyári szezonban arra is lehetőség van, hogy óriáskerékről csodálhassák meg a kíváncsi turisták egész Budapestet.

Hazánk legalább annyira híres gyógy- és termálfürdőiről, mint látványosságairól. Nincs ez másként Budapesten sem. A pihenni és lazítani vágyó külföldiek előszeretettel keresik fel például a Széchenyi Fürdőt, melyet nem csak szolgáltatásai, de impozáns építészeti kivitelezése messze földön híressé tesz. A turisták ittlétükkor a hagyományos magyar gyógyfürdők mellett szívesen kipróbálják a törökfürdők nyújtotta lehetőségeket is, így legalább annyira kedvelt helyszín a Rudas Gyógyfürdő is.

A művelődni vágyók felkeresik múzeumainkat, kiállításainkat is, hiszen ezekből akad bőven. Legtöbben a Szépművészeti Múzeumra és a Magyar Nemzeti Múzeumra kíváncsiak. Évről évre egyre többen látogatnak el a Terror Házába is, nem csoda, hisz nemzetközileg elismert kiállításról van szó.

Mint már említettem, a látványosságok és wellness lehetőségek mellett az ízletes magyar ételek is hazánkba vonzzák a turistákat. Ezt az igényt próbálják kielégíteni a kimondottan magyar specialitásokat felszolgáló éttermek és kávéházak. Ide tartozik a Gundel étterem, a New York Kávéház valamint a Gerbeaud cukrászda. Hazánk legelhíresültebb fogásait igyekeznek megkóstolni, mint például a gulyáslevest, húsleves, halászlét, töltött káposzta és a desszertek közül a legkeresettebb a palacsinta.

A hazánkba látogató turisták szinte mindegyike meg van elégedve az itt szerzett élményekkel és szolgáltatásokkal, épp ezért sok a visszajáró vendég. Budapest jó kiinduló pont ahhoz, hogy kedvet kapjanak a turisták az ország más tájegységeinek a megismeréséhez.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email