Nehéz lenne rangsort állítani, hogy melyik állat észbeli képességei a leginkább kiemelkedőek, az azonban tény, hogy az elefántok a legintelligensebbek közé tartoznak, talán azért is, mert a legnagyobb agymérettel rendelkeznek.

Az elefántok

Megfigyelték például, hogy az ázsiai elefántok úgy „alakítanak át”, törnek el botokat, hogy agyoncsaphassák velük a szemtelen legyeket. Egy dél-koreai állatkert egyik ázsiai elefántja pedig megtanulta, hogyan lehet ormánya és torka segítségével emberi hangokat képezni, sőt néhány szót meg is tanult anélkül, hogy tisztában lenne a jelentésükkel. Az emberekhez, az emberszabásúakhoz és a delfinekhez hasonlóan ők is érzékelik, látják magukat a tükörben, tehát rendelkeznek bizonyos önismerettel. A kisebb tükörképük még nem, de egy elefántnagyságú már felkelti érdeklődésüket.

A Bronxi Állatkert elkerített területén három nőstény ázsiai elefántnak óriási méretű, de biztonságos tükröt helyeztek el. Első lépésben a tükör mögött kezdtek kutakodni, keresték, hogy van-e ott valaki. Ormányukkal végig tapogatták a stabil tükörfalat, letérdeltek elé, és alá is bedugták az ormányukat, sőt megpróbáltak felmászni a falra. Feltűnő volt, hogy az elefántok egyáltalán nem úgy viselkedtek, mintha a tükörképük ismeretlen lett volna számukra, és üdvözölni akarnák a szemben álló idegent. Rövidesen elkezdték figyelni a tükörben ismételt mozdulataikat, és mikor teljes biztonsággal felismerték magukat, testük felfedezésére indultak.

Ormányukat a szájukba tették, majd kivették, vagy segítségével egyik fülüket lassan a tükör felé húzták. A kutatók végezetül azt vizsgálták, hogy észreveszik-e az egyik testrészükre festett, tükör nélkül nem látható jelet, például X-et, illetve egyáltalán foglalkoznak-e a láthatatlan festékkel felvitt jellel. Az elefántok tökéletesen vizsgáztak, míg a csimpánzoknak több mint a fele „megbukott”. A feladat értékelésénél nem árt figyelembe venni azt sem, hogy az embercsemeték csak másfél évesen kezdik magukat érzékelni a tükörben.

Feltételezhető, hogy a nagy és összetett aggyal rendelkező, komplex társdalomban élő, altruista és empatikus fajok különböző agyfelépítésük ellenére számos azonos képességgel bírnak, tehát a „kognitív elithez” tartoznak.

A delfinek világa

A delfinek bolygónk legintelligensebb, viselkedésüket illetően legmisztikusabb tengeri emlősei, amelyek meglepő és különös kapcsolattal kötődnek az emberekhez. Fény derült már számtalan előnyös tulajdonságukra és képességükre, kiváló, együttműködő alanyai a tudósok vizsgálódásainak. Róluk is tudjuk, hogy felismerik magukat a tükörben, képesek az összetett kommunikációra, a jelbeszéd elsajátítására, valamint egyféle billentyűzet értelemszerű használatára. Kutatások során derült ki az is, hogy eszközhasználatban is kiválóak, és lényegében „munka-alkoholisták”, és ezért jóval többet vadásznak valamilyen eszköz használatával, mint bármelyik más állat.

Különösen a tengerfenék halaival táplálkozó tengeri szivacsok kedvesek a számukra, mert azok óvják meg az orrukat az éles szikláktól, rákpáncéloktól, rájatüskéktől és egyéb fájdalmaktól. Az Ausztrália Cápapartjánál tanulmányozott palackorrú delfinek például a szájukban cipelik a tengeri szivacsokat, velük kavarják fel a tengerfenékhomokját, hogy megtalálják a rejtőzködő zsákmányukat. Tengeri szivaccsal tisztítják meg azokat az eleségeket is, amelyeket egyébként képtelenek lennének megfogni.

A tudósok felfigyeltek arra is, hogy a nőstények több mint hatvan százaléka, míg a hírnek legalább fele született szivacsos vadász. Svájci kutatók 11 szivaccsal és 27 szivacs nélkül vadászó delfinből vett szövetminta analízise után megállapították, hogy a táplálékukból származó zsírsav jóval több az előbbiek csoportjában. Vagyis az azonos helyen élő delfinek eltérő vadászszokásaik miatt teljesen más étrenden élhetnek, és az eszközhasználat jóval színesebb és táplálóbb étlapot tesz lehetővé számukra.

A kutatóknak egy másik óriási különbség is a szemükbe ötlött. Elsőre úgy tűnt, hogy a „szivacsos delfinek” kevésbé szociálisak, sokszor hagyják el egyedül a csapatukat. A több mint húszéves tanulmányozás azonban rámutatott arra, hogy mindezt csak azért teszik, hogy más szivacsos delfinekkel találkozzanak és együtt „lóghassanak”. Ez újabb viselkedési kérdést vetett fel, és így figyelni kezdték, hogy vajon milyen a szociális kapcsolat az együtt élő, „szivacsos” és nem szivacsos delfinek között. Kiderült, hogy a nőstény „szivacsosok” egyáltalán nem jutottak központi szerephez, viszont egymással nagyon szoros volt a kötelékük, míg a hím „szivacsosok” egyaránt kötődtek mindenkihez.

A komplex szivacsos vadászat tudását a delfinek az „anyatejjel szívják” magukba. Megtanulják, hogy merre tenyésznek a tengeri szivacsok, melyiket érdemes kiválasztaniuk, s miképp használhatják őket. Az azonos táplálkozási szokások általában egymás mellé terelik az állatokat, vagy egyes egyedek eltanulják a többiektől, s ezáltal válnak hasonlóvá. Ám az, hogy az ausztrál palackorrú delfinek megegyező, de máshol és mástól tanult viselkedésük révén verbuválódnak ideiglenes csapatokba, az állatvilágban egyedülállónak tekinthető. A kutatók a jövőben arra is szeretnének magyarázatot és bizonyítékot találni, hogy vajon a delfinek mire használják a szájuk szélén cipelt kagylóhéjakat.

Csimpánzok

Az emberek legközelebbi rokonai mindenféle segítség nélkül sajátították el az eszközkészítést és -használatot. Ennek egyik legékesebb bizonyítéka a 4300 éves, Elefántcsontparton feltárt csimpánztelepen talált kőkalapács. De a csimpánzok lándzsát is készítenek, hogy más főemlősökre vadászhassanak, és speciális eszköztárat fejlesztettek ki a vándorhangyák megszerzéséhez is.

Gorillák

A Stanford Egyetem tudósai megtanították Kokót az amerikai jelnyelv ezer jelére. A híres gorilla kommunikációs szinten közel 2000 angol szót is megért és értelemszerűen alkalmaz. Ugyanakkor a vadonban élő társai is jeleskednek intelligenciájukkal: bottal mérik a víz mélységét, és cserjékből rögtönzött hidat készítenek, hogy átkelhessenek a mocsáron. Amíg a többi emberszabású elsősorban az élelemszerzéshez és önvédelemhez készít és használ eszközöket, addig a gorillák többnyire a környezetüket alakítják a „képükre”.

Orangutánok

Képesek egy köteg levélből sípot készíteni, hogy elijesszék a ragadozókat, és figyelmeztessék társaikat a közelgő veszélyre. Generációról generációra adják tovább e tudásukat és azt, hogyan lehet eszköz használatával hatékonyabbá tenni a kommunikációjukat.

Makákók

Thaiföldön nem ritkaság, hogy a makákók kitépik az ember hajszálait, hogy fogselyemként használják őket. Persze ennek olykor a turisták is áldozatul esnek…

Rágcsálók

Még a rágcsálók is megtaníthatók az eszközhasználatra. A deguk például képesek „gereblyével” élelmet gyűjteni. Egy kísérlet során egy degut átlátszó műanyag kerítés egyik oldalára tereltek, a másik oldalon pedig kedvenc magvai csábították. Kis idő után észrevette az odakészített apró gereblyét, amelynek segítségével átkotorta magának az eleséget.

Varjak

A varjúfélék híresek különféle briliáns mesterfogásaikról, de egy képességük különösen figyelemre méltó. A kísérlet úgy zajlott, ahogy az a gólya és a róka meséjében le van írva. A kutatók egy keskeny tartályba vizet, s abba egy lárvát helyeztek. A vizsgálat alanyát, a varjút megtanították arra, hogy ha követ hajít a vízbe, az felemelkedik, és vele együtt elérhetővé válik az ízletes csemege is.

Polipok

Felfigyeltek arra, hogy a polipok a tengerbe hajított kókuszhéjakat, mint az egymásra rakott tányérokat egybegyűjtik, rátelepednek a tetejükre, és nyolc merev lábuk segítségével a tengerfenekére hurcolják, hogy vész esetén menedékként, páncélként használhassák őket. Viselkedésük több szempontból is lenyűgöző, hiszen képesek előrelátóan életmentő eszközt felhalmozni, ráadásul költözéskor könnyen tovább tudják szállítani a „bástyáikat”.