Prága, Pozsony és Budapest mellett Krakkó is biztosan megtalálható a Közép-Európában barangolók úti céljai között. A lengyel város hangulatos, középkori eredetű utcáin sok száz év története elevenedik meg.
Hatszázötven éves egyetemének mozgalmas jelene, a tragikus történetéről ismert egykori zsidó negyed, a Kazimierz számtalan mai szórakozóhelye, valamint az Andrzej Wajda filmrendező által alapított, Visztula-parti Manggha-ház, azaz a japán művészeti kulturális központ épülete együttesen rajzolják ki a város modern profilját. Mi most mégis annak nyomába szegődünk, hogy milyen történetek, legendák kötődnek a Magyarországgal mindig is szoros kapcsolatot ápolt város történetéhez.
Krakkó és a sárkány
Krakkó történetét feltűnően sok legenda szövi át. A legismertebb mind közül a város alapításához és elnevezéséhez köthető, s egyúttal a közép-európai sárkányhistóriák között is talán ez a leghíresebb. A történet szerint a mai város területén élő lechiták (vagyis az ősi szláv lech néphez tartozók) idején a Visztula partján egy barlangban régóta hosszú álomba merülve élt egy sárkány. Az emberek tudták, milyen értékes az álma, és nagyon vigyáztak rá, hogy fel ne zavarják. Tudvalevő volt ugyanis, hogy a felébresztett sárkány dühe nem ismer határokat, amíg viszont aludt, nem jelentett veszélyt sem a környék lakosságára, sem állataikra.
Egyszer azonban a fiatalok, nem törődve az öregek figyelmeztetéseivel, elmentek a barlanghoz, és felébresztették a szörnyet. Innentől kezdve nem volt nyugalma az embereknek: a sárkány tizedelte a marháikat, és időről időre szűz lányokat kellett a barlangjához vinni, akiket szintén felfalt. A legjobb lovagok sem tudták megfékezni, megölni pedig végképp nem. Egy Krakus nevű foltozóvarga azonban túljárt a fenevad eszén, amikor kénnel és egyéb anyagokkal bekent bárányt adott át neki. A történet szerint a sárkány a zsákmányáldozat elfogyasztása után, tűzokádásra készülve, egyszerűen felrobbant. Más változat szerint olyan szomjúság lett úrrá rajta, hogy hanyatt-homlok a folyóhoz rohant, és majdnem kiitta azt, de a gyomrában lévő furcsa egyveleg és a tűz, amelyet fújni készült, végül elpusztította.
Krakus, a sárkány legyőzője így vált a lechiták királyává. Ő kezdte építeni a barlang fölötti dombon a királyi várat, a Wawelt, és végül Krakkó (lengyelül Kraków) városa róla nyerte el a nevét. A sárkány legendája annyira hozzátartozik a lengyel királyiszékhely történetéhez, hogy az egyik, Visztula partján található barlang (a sárkánylegenda feltételezett helyszíne) előtt szobrot is emeltek neki, ami olykor még tüzet is okád. A Wawel katedrálisának bejárata mellett a furcsa csontot, amelyet a folyó mosott ki, a sárkány fogának tulajdonították. Valójában alighanem egy mamuthoz tartozott valaha.
Királylány a Visztula partján
Krakus és a sárkány meséjéhez kapcsolódik a korai lengyel történelem leghíresebb hősnőjének, Wanda hercegnőnek a története is. A legendát először XII. századi források említik, de az évszázadok során több verzióban is elterjedt. A legismertebb, egyben legromantikusabb változat szerint Wanda Krakus lánya volt, aki apja után uralkodott Lengyelországban. Az országát feldúlták az alemannok (germánok), akiknek uralkodója feleségül kérte őt, és a házasság fejében alkut ajánlott: nem pusztítja tovább Lengyelország földjét, s egyesíti lakóival saját népét és területeit.
Wanda a frigy elfogadása helyett azonban önfeláldozóan, népe szabadságának megőrzése érdekében – tudva, hogy hajadon mivolta a kéretlen házassági ajánlatok miatt mindig veszélyt jelenthet országára nézve – a Visztulába vetette magát, és meghalt. A történet másik változata szerint azonban sikerült kiűzni a hódítókat, és Wanda boldog, hosszú életet élt, bár mindvégig hajadon maradt.
Olyan verzió is létezik, amelyben az alemann uralkodó követett el öngyilkosságot Wanda szépsége láttán, illetve a hercegnő a hódítók legyőzése után az őt győzelemre segítő isteneknek mutatott be hálaáldozatot, és ölte meg magát. Létezik olyan történet is, amely szerint Wandáról nevezték el a Vandalus folyót, a nép pedig, amelynek uralkodója volt, róla kapta a „vandálok” elnevezést.
A történelem előtti idők nyomai
A legenda szerint Wanda számára halomsírt emeltek holttestének megtalálási helye közelében, Nowa Hutánál. A Krakkó Podgorze negyedében álló hasonló halomsírt Krakus temetkezési helyének tartja a hagyomány. Ezek a halomsírok nyitnak utat a Krakkó környéki ősi történelem világába: Wandáé teljesen mesterséges, állítólagos apjáé viszont természetes dombra épült.
A Krakus-halom belsejében végzett vizsgálatok megmutatták, hogy odabent erős faváz áll, amelyet beborítottak földdel. A feltárások a VIII. és a X. század közötti időszakból származó tárgyakat mutattak ki odabent, de nem találtak arra utaló egyértelmű nyomokat, hogy a dombok belsejét temetkezésre használták volna. Más források szerint a halmok korábbra, az I-II. századra datálhatók, és a kelták közeli jelenlétéhez köthetők, csillagászati jelenségekhez, a nap útjához kapcsolódnak.
Az újkorban további két halmot építettek a lengyelek: a XIX. században Tadeusz Kościuszko szabadságharcosnak, a XX. században pedig Piłsudski marsallnak.
A Rynek legendái
A középkori Krakkó történetei elevenednek meg a Főpiactér, azaz a Rynek Główny környékén. Itt áll az a székesegyház, amely egy művészettörténeti különlegességet őriz: Voit Stoss faragott késő gótikus szárnyas oltárát. A mozgalmas életet élő tér környékén sétálva mindennap felharsanó, majd minden átmenet nélkül megszakadó kürtszót (hejnalt) hallhatunk a székesegyház északi tornyából. Figyelmesek megpillanthatják a torony tetejének nyílásai közt felbukkanó hangszeren megcsillanó napfényt is.
A történet szerint a XIII. században egy éjjel őrködő trombitás meglátta Dzsingisz kán tatár seregét, és azonnal riadót fújt a hangszerén, hogy a veszélyről tudósítsa a lakosságot. A király íjászai megvédték a várost, de egy eltévedt mongol nyíl eltalálta az őrt, aki nem tudta befejezni a játszott dallamot. Amikor rátaláltak, még kezében tartotta a trombitáját. Az ő tiszteletére szól a melódia minden órában, minden alkalommal azon a ponton megszakadva, ahol sok száz éve a jámbor trombitás nyakába fúródó nyíl megakadályozta a befejezést. A megtisztelő trombitás őrszolgálatot egyébként tűzoltók végzik mind a mai napig.
S ha már felfelé tekintünk a székesegyház tetejének irányába, megállapíthatjuk, hogy mennyire különbözik egymástól az északi és a déli torony. A legenda szerint egy testvérpár építette őket, és szorgalmuk meg tehetségük eltéréseiből következően az egyik jobban haladt, mint a másik, az ő tornya szebb volt és magasabb. A másik testvér féltékenységtől, irigységtől és megaláztatástól vezérelve megölte fivérét. A legenda szerint a gyilkos szerszám, egy tőr, mementóul ma is a Rynek közepén álló, kereskedelmi célokat szolgáló Posztócsarnok egyik bejárata mellett lóg.
Tatárok falovon
A tatár betörések emléke nyomot hagyott Krakkó hagyományain. A város leghíresebb tradíciója, a Lajkonik ünnepe is a Dzsingisz kán seregei elleni hőstettekre emlékeztet. Egy furcsa ruhába öltözött alak, akinek derekához egy falovat erősítenek, Úrnapja idején, júniusban zenészek és nagy tömeg élén Krakkó utcáit rója. Ha aranybuzogányával megérint valakit, az a babona szerint nagy szerencsére számíthat. A furcsa, keleties ruhába öltözött szakállas alak útja során „váltságdíjat” gyűjt, főleg ételt és italt a krakkói belváros boltosaitól.
Amikor a falovas és menete a Rynek-re ér, ott a krakkói polgármester serleggel fogadja őket, amivel Krakkó bőségére és jólétére koccintanak. A legenda szerint Lajkonik egykor megakadályozta Dzsingisz kán seregeinek támadását a város ellen, sőt a csapata megölt egy tatár vezetőt, akinek ruháiba öltözve ünnepelték a győzelmet.
Olyan változat is él, amely szerint a Visztulán dolgozó faúsztatók meglátták a parton táborozó tatárokat, és hogy kegyetlenül megtréfálják a krakkóiakat, tatárnak öltözve, támadást utánozva száguldoztak a város utcáin – a furcsa nyári parádé pedig ennek emlékét őrzi. Elképzelhető, hogy valamiféle pogány eredetű szokásról vagy középkori misztériumjáték maradványáról van szó, s talán a különböző hagyományok és ünnepek épültek egymásra, mígnem kialakult ez a ma is eleven, vonzó látványosság.
A csodarabbi városa
A Nagy Kázmér által alapított Kazimierz, amelynek eredetileg többek közt az önálló egyetemi campus szerepét szánta a király, ma szomorú, de figyelemre méltó történelemmel rendelkező negyede Krakkónak. Amellett, hogy a lengyel zsidóság múltjával kapcsolatos legfontosabb múzeumok és alapítványok otthona, ma a városi éjszakai élet központja, amelynek kulturális élete az 1990-es évek óta kiemelkedő kínálatot mutat.
A XV. században a zsidókat érő folyamatos támadások miatt Krakkó izraelita lakói ideköltöztek, majd János Albert 495-ben el is rendelte a lakosságának felét kitevő zsidók Kazimierzbe telepítését. A város virágzott a középkorban. a Wolnica téren tartott vásárai hírnevet hoztak kereskedelmének. Ugyan a lengyelek által vívott háborúk és a területét ért hódítások nyomot hagytak a történetén, Kazimierz a második világháború tragikus pusztításáig a lengyel zsidóság szellemi központjának számított. A mesteremberekkel, művészekkel, hittudósokkal és kiemelkedő kereskedőkkel büszkélkedő város – a XVIII. század vége óta Krakkó városnegyedeként – számtalan érdekes legendával, történettel rendelkezik.
A XVII. századi Izsák-zsinagóga története zsidó bölcsességet őriz. A legenda szerint Izsák, Jákob fia (Isac Jakubowicz) rendszeresen az álmodta, hogy Prágában, az öreg híd alatt kincs van elásva. El is ment Prágába, ahol azonban őröket talált a hídnál. Elpanaszolta egyiküknek, hogy mi hozta a városba. Erre az őr így válaszolt: „Csak lengyel zsidók tehetnek ilyen butaságot, hogy ide jönnek. Én tegnap azt álmodtam, hogy Krakkóban, egy Jákob fia Izsák nevű ember házában a tűzhely alatt kincs van elásva. De hogy mehetnék el Kazimierzbe, keresni ezt az embert, ahol szinte mindenkit így hívnak?”
A jámbor Izsák azonnal hazament, és megtalálta a kincset a tűzhelye alatt. Gazdag lett, s egyúttal megtanulta, hogy sok dolgot, amit a távolban keresünk, gyakran a közvetlen közelünkben találjuk meg. Izsák zsinagógát emeltetett, amely az építészettörténészek szerint a Kazimierz legkülönlegesebb épülete. Persze ez nem vonja el a figyelmet a város más zsinagógáiról és a hozzájuk tartozó temetőkről: figyelemre méltó köztük a Remuh-zsinagóga és -temető, amely 1800-ig volt használatban. Itt nyugszik névadója, a XVI. században élt kiemelkedő tudós, a zsidó jog szakértője, Moses Isserles rabbi, akinek sírját ma is kövek borítják, hagyományos tiszteletadásul a halott előtt.
A második világháborúnak a városnegyed gazdag történetét és lakóit megsemmisítő pusztítására számtalan helyszín emlékeztet. A közelben állt Oskar Schindler gyára is, a Schindler listája című híres film egyes jelenetei alapján pedig azok is képet alkothatnak a Kazimierz különleges hangulatáról, akik még sosem jártak arra. Az emlékezésre és tiszteletadásra lehetőséget nyújtó helyszínek mellett az újraéledő zsidó kultúrának is teret adó városrészben évente rendeznek zsidó nyári fesztivált, de egy-egy esti séta alkalmával is felidézhetjük a Kazimierz nyüzsgő középkori utcáit.
