Ikrek közötti telepátia

Nézőpont

Vajon lehetséges? Eljutunk odáig, hogy igazolni is tudjuk a telepátia létezését? Tudósok és ezotériával foglalkozó szakemberek egyik legvitatottabb kérdése ez, de napjainkra már többen vélekednek úgy, hogy igenis létezik telepátia ikertestvérek között. Tudományos tényekkel és adatokkal eddig semelyik oldal nem igazolta a jelenség meglétét, igaz, nem vetették el annak létezését sem. Sőt, valaki azon az állásponton van, hogy a telepatikus erő mindenkiben ott szunnyad, csak éppen magával a beszéddel és a technikai, kommunikációs robbanással ez a képesség napról napra a feledés homályába merül. Ikertestvérek között nagyobb az esély a telepátiára, annak megtapasztalható létezésére.

Még mielőtt beleásnánk magunkat ebbe a bonyolult és összetett kérdéskörbe, tisztázzuk először is a „telepátia” szó jelentését. Honnan ered és vajon mit jelent a gyakorlatban? A Pallas Nagylexikon szerint a szó görög eredetű és azt a folyamatot jelenti, amikor valaki képes átruházni egy másik személyre az ő személyes gondolatait vagy érzéseit. Úgy is mondhatnánk, hogy a telepátia a lélektől-lélekig tartó sikeres információáramlás.

Azok, akik hisznek a telepátia létezésében abból indulnak ki, hogyha az anyag tudatos energia, akkor a gondolat irányít mindent és mindenkit. A gondolatnak nem kellenek jelzőlámpák, nem kell határok közé szorítani. A telepátia bizonyítása éppen ezért nehéz, hiszen a jelenséget matematikailag nem lehet leírni, a végtelen anyag fizikailag nem mérhető, legfeljebb az általa generált érzések mutathatóak ki. A telepatikus megérzést valaki igen, valaki pedig nem tapasztalja meg. Sokan, akik azt állítják magukról, hogy rendelkeznek ezzel a képességgel, azt mondják, hogy a folyamatot természetfeletti erők irányítják. Ez egy különleges és sokat érő adomány.

Annak érdekében, hogy lásd, milyen komoly dologról van szó, az alábbiakban két vizsgálattal is igazoljuk az ikertesók közötti telepatikus megérzés jelenlétét. Londonban, a King’s College kutatóinak felmérése alapján összesen tízezer ikerpár jelentkezett a kutatásra. Az eredmény megdöbbentő és elgondolkodtató, ugyanis a tízezer fős tömegben minden 5. egypetéjű és minden 10. kétpetéjű beszámolt telepatikus élményről.

A másik felmérés Minnesotában, az egyetemen történt 68 ikerpár bevonásával. Ez a kutatás azokra az ikrekre összpontosult, akik hosszú évek eltelte után találkoztak újra. Elmondásuk szerint, amikor fizikálisan nem is töltötték együtt mindennapjaikat akkor is olyan érzésük volt, mintha egyetlen percre sem szakadtak volna el egymástól, mintha mindvégig együtt maradtak volna. Volt például egy olyan ikerpár, akiket négyhetes korukban szakítottak el egymástól, és egészen nem hallottuk a másik felől míg nem töltötték be 39. életévüket. Az eltelt idő hosszú, mégis számos, megmagyarázhatatlan dolog köti össze életüket, például mindkettő kutyáját Toy-nak hívták és mindketten James-nek keresztelték el egyik gyermeküket.

Az ikerpár által elmondott információk alapján ebben az esetben a következő történt: az ikrek úgy adtak át egymásnak információt, hogy ennek tényével nem voltak tudatában. Magyarán: a telepátia egy időn és téren átívelő megfoghatatlan energia, ami tudatos gondolkodás nélkül alakítja az élet eseményeit és történéseit. Az, hogy ki rendelkezik ezzel a hatalmas erővel, hogy vajon mindenki vagy csupán az erre kiválasztottak, azt nem tudni, erre nincsen bizonyíték. De arra már van, hogy ikrek között a telepátia meglétének esélye hatványozódik.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email