A kutya az ember legjobb barátja, vallja a mondás, ehhez azonban először jó modorra kell őket nevelni, meg kell nekik tanítani mit szabad és mit nem, hogyan viselkedjenek az egyes élethelyzetekben. Kérhetjük szakavatott kutyakiképző segítségét, vagy akár mi magunk is nekiállhatunk, attól függően, hogy mennyire bizonyul nehéz esetnek az állat.

Amint bekerül a családba a kutyus, meg kell neki tanítani, hogy az őt körülvevő emberek a családja, így velük nem viselkedhet agresszívan. Kimondottan fontos ez a lépés, ha kisgyermek is van a családban. Köztudott, hogy a kutyáknak csak egy igazi gazdája van, őrá fog hallgatni, így ezt a vezető személyt még a tanítás kezdetén jelöljük ki.

A kölyökkutyák még nagyon pajkosak, szeretnek ráugrálni az emberre, játékból harapdálják a kezüket stb. Jópofának tűnhet, ám gondoljunk bele, hogy pár hónap múlva már nem is olyan kicsi kutya lesz, ezért fokozatosan szoktassuk le őket erről a viselkedésről. Lökjük el magunkról, vezényszavakkal utasítsuk, hogy nem szabad harapni. Ha ez a módszer nem válik be, bekenhetjük vagy lefújhatjuk magunkat valamilyen kellemetlen szagú anyaggal, ami nem fog tetszeni a kutyának sem, így abbahagyja a rossz szokásait.

A különböző vezényszavaknak különösen nagy jelentőségük van, ezek alapozzák meg a kutya szinte minden cselekedetét. Ahhoz, hogy ezek működjenek, határozottan kell fellépnünk vele szembe, látnia kell, hogy mi vagyunk a főnökök, az van, amit mi mondunk. A tanítás során bevethetjük a jutalmazás, büntetés módszert. Ha valamit ügyesen végrehajt, akkor jutalmat kap, megsimogatjuk vagy jutalom falatot adunk neki, viszont ha valamit nem helyesen csinál, alkalmazzunk nála büntetést. Semmiképpen ne legyünk velük agresszívak, ne verjük meg őket, egyszerűen csak ne figyeljünk rájuk, érezzék azt, hogy elveszítették az érdeklődésünket. Emellett a szigorú, szúrós tekintet is megoldás lehet.

Alapvető trükköket is megtaníthatunk nekik, például, hogy hozza vissza a labdát vagy a botot. Hagyjuk, hogy megszaglássza a játékszert, majd hajítsuk el, ha szerencsénk van azonnal utána fut. Ha nem így történik, mutassuk meg nekik mi lenne a feladatuk, dobjuk el a labdát és mi magunk fussunk utána, majd tegyük le elé. Ezt akár többször is megismételhetjük, majd újra szagoltassuk meg velük az eszközt, és újra dobjuk el, ám ekkor hagyjuk, hogy ő maga fusson utána.

A pórázra szoktatás sem mindig egyszerű feladat. Ezt is, mint minden mást, már fiatal korban próbáljuk ki velük. Fontos, hogy ne a kutya sétáltassa az embert, hanem az ember a kutyát. Ehhez viszont határozott fellépésre van szükség, a pórázt tartsuk feszesen, irányítsuk velük akár csak a lovakat a gyeplővel. Ha jó irányba mennek, lazítsunk a pórázon, ebből tudni fogják, hogy arra szabad menni, ha nem akarnak engedelmeskedni és más irányba szeretnének haladni, óvatosan, úgy hogy ne okozzunk nekik sérülést és fájdalmat, rántsuk vissza a pórázt. Ebből meg fogják tanulni, hogy a gazdié az irányító szerep.

Ha nem megoldható, hogy szabadon legyen az udvarban a kutya, tartsuk pórázon vagy kennelben. Néha viszont szakítsunk rá időt, hogy szabadon engedjük, így nem fogja rabnak érezni magát. A lakásban tartott kutyust úgy tudjuk a leghatékonyabban szobatisztaságra nevelni, ha a lakás bizonyos pontjára újságpapírt terítünk, és oda szoktatjuk a kutyát. Szerencsére ők nem olyanok, mint a macskák, szeretik mindig ugyanoda végezni a dolgukat. Ám a legjobb megoldás, ha mindennap ugyanabban az időpontban visszük le őket sétáltatni, így a szervezetük megtanulja, mikor van itt az ideje dolguk elvégzésének.