Talán sokan feltették már a kérdést, hogy a kényelem, amiben a világ lakosságának egynegyede él, milyen hatással van az emberi jellem formálódására. A fejlett társadalmakban abszolút természetesek bizonyos luxuscikkek, melyek használata megkönnyíti a mindennapok feladatainak ellátását. A háztartási munkák egyszerűsítésén túl fényűző testi kényeztetéssel segíti elő az ember komfort érzését, mely az én centrikus gondolkodást erősíti.

Érdekes belegondolni, hogy amikor látszólag minden adott egy ember boldogságához, még sem tökéletes a harmónia. Mindig adódik valami, amit meg kell szerezni, függetlenül attól, létszükségleti cikk-e vagy sem. A nők és a férfiak egyaránt képesek rajongani tárgyakért, melyeknek hasznát nem veszik, viszont igencsak drágák. Az értékrend deformálódása figyelhető meg a felnőtt korosztály tagjainál, akiknek napirendjét nem a pénzkereset, hanem a pénzköltés határozza meg. Óriási a különbség az emberek között a tekintetben, kinek mire kell figyelnie a hétköznapokban, hisz lényegében ettől függ, hogy mennyi időt tud valaki saját szükségleteinek kielégítésével tölteni.

Azok az emberek, akiknek csak magukra kell gondolniuk, még ha családos emberek is, elhatalmasodik az egoizmus és esetenként megalomániába torkollik. A pénzéhség csillapodásával a hatalom iránti vágyakozás kerekedik felül, melyet az illető akár otthon is érvényesíteni kíván az „erősebb diktál” elvét követve. Egy család boldogságát kockáztatja az, aki az anyagi biztonságban feltételezi, hogy másra nincs szüksége, csak a pénzre. Abszolút másképp alakulnak emberi sorsok a pénz függvényében; ha nincs az a baj, ha van, akkor az a baj. De miért?

Aki szinte bármit megvásárolhat a maga és családja kényelmére, egy idő után elhiszi, hogy semmi teendője a világon, mint parancsokat osztogatni otthon és munkahelyén, ha van. Az okosabbak természetesen érzik a felelősséget, amit kiemelt státuszuk jelent, de nem mindenki tudja ezt átérezni. Főleg, aki beleszületett az úgynevezett gazdagságba, veszi természetesnek, hogy a mosogatógép elmosogat a cseléd segítségével és jár neki a havi apanázs. A fizikai passzivitás a háztartásban, a nőknél és a férfiaknál egyaránt negatívan hat a lelki világuk fejlődésére, mivel kimaradva a valóságból, nem ismerik meg igazából az élet értelmét és feltételeit. Amíg azt gondolja valaki, hogy betegség esetén elég az orvos, és neki nem kell tennie semmit a gyógyulásért, nem lehet egészséges lelkületről beszélni.

Család esetében súlyosabb a helyzet, hisz a gyerekek látva szüleik példáját teszik magukévá azok életszemléletét. Ha nem látják őket nap, mint nap munkába járni, dolgozni, serénykedni otthon, ők maguk is hasonlóvá válnak felnőtt korukban. A jellemük kiforrásában közrejátszik az apa és anya gondolkodása az életről, az értékekről és a kötelességekről. Ahol az „én” játszik központi szerepet, nem lehet elvárni, hogy mások is fontosak legyenek. A kifelé figyelés és empátia kevésbé jellemzi az egoista embereket, hisz nincs idejük másra, csak önmagukra. Ahogy telik az idő, egyre több félelem és bizalmatlanság veszi körül őket és egy idő után teljesen bezárnak. Sajnos, előfordulnak pszichiátriai esetek is, melyekről csak későn derül ki, hogy azok.

A társadalom veszélyben van azokon a vidékeken, ahol a folytatott életvitel messze áll a természetes valóságtól. A városi miliők élete teljesen más, mint a falusi közösségeké, de az európai centralizáltságot figyelve sajnos, egyre kevesebb valóságos életközösség marad fenn. Az eredendően természetes állapotokat hátrahagyva sok a mesterkéltség és egyre nagyobb a távolodás a valódi élettől. Furcsa arra gondolni, hogy a ’80-as évek fantasztikus filmjeiben látott mesterségesen megteremtett élettér már nem futurisztikus látomás, hanem a közeli valóság. A kérdés, hogy mennyire megy messze az ember, hogy luxus ölelésében elszakadjon az Isten teremtette világtól és létrehozzon egy gépek vezérelte, minden tekintetben kiszolgáltatott, túlzottan civilizált állapotot.