Képzeld el, hogy a 16. században élsz egy kis faluban. A közösségben valakit megvádolnak boszorkánysággal – talán azért, mert furcsa szokásai vannak, vagy mert egy szomszédja beteg lett, és kell valakit hibáztatni. Hogyan lehet kideríteni, hogy valóban boszorkány-e? A korabeli logika szerint egyszerű: a vízbe kell dobni. Ha elsüllyed, ártatlan. Ha fennmarad a víz felszínén, akkor bűnös, hiszen a víz nem fogadja be a gonoszt.
Ma már mindez hihetetlennek és abszurdnak tűnik, de a boszorkányok vízpróbája évszázadokon keresztül valóság volt Európában – és sok ártatlan ember életét követelte. Nézzük meg közelebbről, hogyan alakult ki ez a hiedelem, miért gondolták, hogy a boszorkányok lebegnek, és milyen tragikus következményei voltak a babonának.
A boszorkányok és a víz kapcsolata a néphitben
A víz a legtöbb kultúrában a tisztaság, az újjászületés és a megtisztulás szimbóluma. A kereszténységben különösen fontos szerepe van: a keresztség (a kereszténységben gyakorolt szertartás, mely általában víz általi rituális megtisztulást jelent) során a víz „lemossa” a bűnöket, és új életet ad a hívőnek.
Ebből fakadt a középkori emberek gondolkodásában az a logika, hogy a víz nem fogadhatja be a gonoszt. A boszorkányokat pedig egyértelműen a sátán szolgáinak tartották, ezért úgy vélték: ha a vízbe vetik őket, a víz „kivetni” igyekszik magából a bűnöst. Így született meg a hiedelem, hogy a boszorkány lebeg a felszínen, míg az ártatlan elsüllyed.
A vízpróba története
A vízpróba (más néven „úsztatás”) a középkori Európában terjedt el, különösen a 15-17. században, amikor a boszorkányüldözések a tetőfokukra hágtak.
- Németországban és Angliában a vízpróba gyakran része volt a hivatalos boszorkánypereknek.
- Magyarországon is előfordult, főleg a 16–17. században. Egyes források szerint több faluban és mezővárosban használták az „úsztatást” bizonyítékként.
A próbák menete általában hasonló volt: a vádlott kezét-lábát összekötözték, majd sekély folyóba, tóba vagy kútba dobták. Ha fennmaradt a vízen, bűnösnek hitték, ha elsüllyedt, ártatlan volt – de ekkor már gyakran megfulladt, mielőtt kihúzhatták volna.
Miért hitték, hogy fennmarad a boszorkány?
A hiedelemnek volt némi „logikai” alapja, legalábbis a kor emberei szerint:
- A víz tisztasága: úgy gondolták, hogy a víz „istenes” elem, amely elutasítja a sátánnal cimboráló boszorkányt.
- A lebegés jelensége: bizonyos körülmények között valóban előfordulhat, hogy egy összekötözött test lebeg a felszínen – például ha levegő reked a ruhákban vagy a tüdőben. Ez megerősítette a hiedelmet.
- Babona és félelem: a közösségnek szüksége volt „biztos” jelekre, amelyekkel igazolhatják gyanújukat. A vízpróba ezt kínálta, még ha tudománytalan és kegyetlen módon is.
Tragédiák és tanulságok
A boszorkányok vízpróbája rengeteg áldozatot követelt. Sok ember, főleg nők, haltak meg ártatlanul, mert vagy elsüllyedtek a vízben, vagy ha fennmaradtak, kivégezték őket. Ez egy tipikus „vesztes-vesztes helyzet” volt: a vád alól szinte lehetetlen volt szabadulni.
A boszorkányüldözések mögött gyakran társadalmi feszültségek, félelmek, betegségek és szegénység álltak. A közösségnek bűnbakra volt szüksége, és a „boszorkány” ideális céltáblának bizonyult.
A boszorkányok képe ma
A boszorkányok vízpróbája ma már elképesztően kegyetlen és abszurd eljárásnak tűnik. Mégis fontos része az európai történelemnek, mert emlékeztet arra, milyen tragikus következményei lehetnek a félelemnek, a babonának és a tudatlanságnak.
A boszorkányok alakja a félelem tárgyából lassan a fantázia és a szórakoztatás világába költözött: A népmesék „banyái” sokszor komikus vagy ijesztő figurák, akik seprűn repülnek, üstben kotyvasztanak, és próbára teszik a hősöket. A modern kultúrában a boszorkányok a Halloween kedvenc szereplői, filmek és könyvek főhősei (például Harry Potter világa).
