Az El Camino, magyar nevén Szent Jakab-út megtétele első sorban azok számára ajánlott, akik lelki megtisztulásra vágynak és el szeretnének gondolkodni azon, hová is tart az életük, mit szeretnének kezdeni magukkal az elkövetkezendő jövőben. A Szent Jakab-út a világ egyik legősibb zarándokútjának számít. Kiindulási pontjául szolgálhat az adott ország, ahonnan elindulunk, tehát kilométerekben nem igazán lehet kifejezni pontosan, mekkora is az út. Egy biztos, a végcél Santiago de Compostellába van. A mondák szerint a helyi székesegyházban nyugszanak maga Szent Jakab apostol földi maradványai.

Spanyolországba érve négy főútvonal közül lehet választani, melyek mindegyike Hispániában egyesül, így szinte mindegy melyiken indulunk el. Azért alakult ki ennyi útvonal, mert az egyes szakaszokat más-más népek használták. A Via Podiensis a burgundiaiak és a teutronok útvonala volt. Haladhatunk a Via Lemovicensis és a Via Turonensis vonalakon is, utóbbit a németalföldi és észak-franciaországi zarándokok használták. Az utolsó útszakasz a Camino Francés, mely egyenesen Santiago de Compostelába vezet.

A zarándokút jelképe a fésűkagyló, mely az út mentén mindenhol fel van festve, így mutatva a helyes útvonalat. A túra teljesítése után sokan döntenek úgy, hogy ezt a jelképet magukra varratják, saját maguknak és a világnak bizonyítva kitartásukat, hogy bizony ők már végig csinálták. Kezdetekkor vallási oka volt a zarándoklatnak, mára a szerep kibővült az önigazolás és lelki megtisztulás vágyával. Mivel egy több száz kilométeres gyalogtúráról van szó, nem árt, ha némi felkészülés előzi meg a túra kezdetét. Ajánlott 2-3 hónappal előtte megkezdeni rövidebb túrák teljesítését, illetve valamilyen rendszeres testmozgás beiktatását a mindennapokba. Ne essünk tévedésbe, bár „csak” gyaloglásról van szó, ugyanolyan megterhelő lehet a szervezet számára, mint bármilyen más testmozgás.

A fizikai rákészültség mellett szükség van szellemi felkészülésre is, ugyanis a túra több hétig, akár egy hónapig is elhúzódhat. Érdemes kikérni egy olyan személy véleményét, aki már végigcsinálta. Ha nincs erre lehetőség, böngésszük a túrával kapcsolatos weboldalakat, a rajtuk lévő beszámolókat, ugyanis az sem mindegy miket viszünk magukkal a túrára. Szükség lesz egy strapabíró túrabakancsra, egy kényelmes papucsot is elcsomagolhatunk, de más lábbelit fölösleges magunkkal cipelni. Ruhából is csak a legfontosabbakat, fehérnemű, néhány póló, nadrág, pulóver a hidegebb éjszakákra. És a fontosabb dolgok: zseblámpa, sebtapasz, evőeszköz, kulacs. Sátort sem kell magunkkal vinni, ugyanis az útvonal mentén vannak zarándokszállások, melyek minden túrázót szeretettel várnak.

Az utat szervezett túra keretein belül is teljesíteni lehet, de teljesen egyedül is belevághatunk. Mindkét lehetőségnek megvannak a hátrányai és előnyei. Ha csoportosan indulunk el, nem kell attól félnünk, hogy egyedül maradunk egy nehéz helyzetben, számíthatunk segítségre, biztonságban érezhetjük magunkat. Ám így fennáll annak az esélye, hogy megvonjuk magunktól azt az élményt, hogy más nemzetek turistáival ismerkedjünk. Az igazi lelki felüdülésre akkor van a legnagyobb esélyünk, ha teljesen egyedül vágunk neki, rábízva magunkat az idegenekre és hagyjuk, hogy megannyi új élménnyel gazdagodjunk általuk. A résztvevők a fizikai és szellemi megterheltség ellenére egytől egyik csodálatos élményekről számolnak be. Vannak, akik számára ez nem csak egy egyszeri alkalom az életben, pár év elteltével újra nekivágnak, ekkor már felkészültebben, mint a legelsőnél.