Visszérproblémák megelőzése és kezelése

Egészség

Hazánkban minden ötödik ember küzd valamilyen visszérbántalommal, de közöttük négyszer többen vannak a nők. A betegség kialakulásának számtalan oka lehet: első helyen szerepel az öröklődés, emellett azonban elősegíthetik, súlyosbíthatják különböző tényezők is.

Ha mind a nagyszülők, mind a szülők visszérbetegek, akkor idővel a gyerek is az lesz. Ha mindkét szülőnél megvan ez a betegség, akkor a gyereknél is 100 százalék bizonyossággal várható a kialakulása (kb. 40 éves korban), ha csak az apánál vagy csak az anyánál, akkor ez 50 százalékra csökken. A helytelen táplálkozás, a súlytöbblet, a mozgásszegény életmód, a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás mind rizikótényező csakúgy, mint az ismétlődő meghűlések, nőknél pedig a terhességek száma.

Legtöbbször megfázás okoz heveny visszérgyulladást, amely magas lázzal, lábfájással és duzzanattal jár. Ilyenkor az orvos antibiotikumot és rutint tartalmazó gyógyszert ír fel, külsőleg pedig természetes hatóanyagú kenőcs használatát rendeli el. A lábat fel kell polcolni, járáskor pedig rugalmas pólyával kell bekötni.

Krónikus visszérgyulladást jeleznek a lábszáron végig kidudorodó kacskaringós, csomós erek. A bőr lila vagy vörös színezetet kaphat a lábon, amely estére megduzzad és fáj. Sok beteg rendkívül kínzó lábikragörcsre ébred legjobb álmából, éjjel ugyanis az izmok munkája nem biztosítja a véráramlást az erekben, ezért ott a vér felhalmozódik és pang. A görcs egyfajta vészjelzés: az idegszálakon keresztül az agyba jutó információ figyelmeztet arra, hogy most már tenni kell valamit. Ilyenkor muszáj kikelni az ágyból, és hogy meggyorsítsuk a véráramlást, akármilyen kellemetlen is, lépkedni, járkálni kell, amíg el nem múlik a görcs.

Megelőzés

A visszérproblémák megelőzésére idejében, lehetőleg már gyerekkortól kezdve folyamatosan gondot kell fordítani:

  • Alapvető fontosságú az egészséges táplálkozás. Friss zöldségek és gyümölcsök, sovány tejtermékek fogyasztásával szervezetünk megkapja a működéséhez szükséges ásványi anyagokat (kalciumot, magnéziumot, vasat, káliumot és cinket). Emellett naponta gondoskodni kell az életkornak megfelelő mennyiségű folyadékbeviteléről is.
  • Csínján kell bánni a sóval, mert a túl sok só is okozhat lábikragörcsöt.
  • Naponta szükség van testedzésre (tornára, futásra, úszásra), de emellett lábtornára is, amikor is óránként 2 alkalommal 5-5 percig megfeszítjük és ellazítjuk az izmainkat. Járjunk minél többet gyalog, mert ezzel is javítjuk a vérkeringésünket!
  • Árt a hosszas egy helyben álldogálás vagy ülés, kivált olyan széken, amelynek éles széle vágja az izmokat. Ha a lábunk fáradt vagy fáj, üljünk egy kényelmes fotelba, és a lábunkat tegyük fel egy székre!
  • Ne hordjunk szoros zoknit, harisnyát és harisnyanadrágot, mert akadályozzák a vérkeringést!
  • Lefekvés előtt jót tesz egy meleg fürdő és egy pohár kamillát, vasfüvet vagy citromfüvet is tartalmazó gyógytea.

Gyógynövényes, belső kezelés

A visszérbántalmakat belsőleg olyan gyógynövényekkel kezeljük, amelyek segítik összehúzni a széttágult visszereket, és nem engedik, hogy a bennük pangó vér megalvadjon, és vérrög képződjön.

Somkóró

Kumarinjának köszönhetően hígítja a vért, megakadályozza a vérrögök képződését, és miközben gyulladásgátlóként hat, tisztítja és erősíti a visszerek falát, segít megelőzni a visszeres lábak ödémáját. Ugyanakkor nyugtató hatást gyakorol a központi idegrendszerre, segít álmatlanság esetén, és nőknél enyhíti a klimax kellemetlen tüneteit. Gyógyászati szempontból a virágos, nem fás felső részei értékesek.

Tea: 1 kávéskanálnyi (1,5 g) somkórót leforrázunk 2 dl vízzel, 20 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Mivel a kumarinok túladagolásánál fennáll a kivérzés veszélye, ebből a gyógynövényből naponta csak 3 g-ot szabad fogyasztani, vagyis csak 2 pohár teát szabad inni.

Szagos müge

A somkóróhoz hasonlóan fő hatóanyaga a kumarin. Értágító hatású, javítja a vénákban a vérkeringést, megakadályozza bennük a vérpangást. Gyógyászati szempontból a növény föld feletti virágos szára értékes. Önállóan is használható, de érdemes más gyógynövényekkel (kerti rutával, galagonyavirággal, cickafarkfű-virággal és csodamogyoróval) kombinálni.

Tea: 1 kávéskanálnyi szagos mügét leforrázunk 2 dl vízzel, 20 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Ebből a teából naponta szintén csak 2 pohárral szabad inni.

Vadgesztenye

Növeli az értónust és a vér folyási sebességét, csökkenti az érfalat roncsoló enzimek aktivitását, megszünteti a vizenyőt, gyulladásgátló és összehúzó hatású. Javasolják a lábban jelentkező, esetleg viszketegséggel kisért fájdalom, feszülés- és nehézségérzés kezelésére. A termés kivonatát tartalmazó gyári készítmények meggátolják a vénatágulat miatt fellépő pangást. Otthoni belső használatra termést ne használjunk, csakis szárított gesztenyevirágot!

Tea: 1 evőkanálnyi szárított virágot leforrázunk 2,5 dl vízzel, 15 percig lúgozódni hagyjuk, majd leszűrjük. Naponta 2 adaggal igyunk belőle, reggeli, illetve vacsora után.

Csodamogyoró

Kivonata gyulladáscsökkentő hatású, növeli a visszerek ellenálló képességét, csökkenti a hajszálerek átvezetőképességét, és megszünteti a lábduzzanatot. Gyógyászati szempontból értékes levelének kivonatát tartalmazzák a lábszárfekély gyógyítására szolgáló krémek, valamint a belső aranyerek gyógyítására használatos kúpok is.

Gyógynövénykeverék

Visszérgyulladás esetén fogyaszthatjuk még a következő, kombinált teákat is:

  • 50-50 g vadgesztenyevirág és körömvirág keverékéből 1 evőkanálnyit leforrázunk 2 dl vízzel, 20 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Naponta 2-3 alkalommal igyunk belőle.
  • 100-100 g somkóró, körömvirág, feketenadálytő-gyökér és keskenylevelű útifű keverékéből 1 evőkanálnyit leforrázunk 2 dl vízzel, 20 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Naponta 2 adagnyit igyunk belőle.

Külső kezelés

Visszérpanaszokra külsőleg alkalmazható gyógynövények: gesztenyevirág, körömvirág, apróbojtorján, orbáncfű, levendula, rozmaring, fekete nadálytő, útifüvek, propolisz és más természetes anyagok (például ricinusolaj, almaecet).

A gyógynövényekből vagy keverékükből 2 evőkanálnyit 5 percig főzünk 2 l vízben, leszűrjük, és mivel a forró víz kitágítja az ereket, langyos vízzel elkeverjük. Műanyag tálba vagy a fürdőkádba annyi vizet teszünk, hogy a visszeres lábunk belemerüljön, és beleöntjük a gyógynövényfőzetet. A víz alatt 20 perces enyhe masszázst végzünk, körkörös mozdulatokkal, mindig a szív felé haladva, utána szárazra törüljük a lábunkat, majd bekenjük bergamott, boróka, citrom, ciprus, fokhagyma, kamilla, körömvirág, levendula vagy rozmaring illóolaját tartalmazó gyógykenőccsel. Éjjelre borogatást is tehetünk a megduzzadt lábunkra, például almaecetes vízbe mártott törülközőbe pakolhatjuk.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email