Étkezz egészségesen az ünnepek alatt is

Gasztró

Közelednek az ünnepek, ami bizony azzal jár, hogy a családok meghitt, jó hangulatban összeülve jókat esznek, isznak. Néhányan hajlamosak túlzásokba esni és komoly habzsolásba kezdenek. Majd az ünnepek elteltével szomorúan tapasztalják, hogy az a fránya mérleg december végére jó néhány kilóval többet mutat. Január elsején már tömve szoktak lenni a konditermek a fogyni vágyó vendégekkel. Nem a sport ellen akarok beszélni, de néha jobb előre gondolkodni. Érdemes inkább ízletes, ugyanakkor egészséges ételeket feltálalni az ünnepi asztalon, így nem kell az újévet a plusz kilók ellen vívott vérre menő küzdelemmel indítani.

Töltött hering

A karácsonyi ételek között fellelhetők a különböző halakból készült finomságok. Sajnos a magyar lakosságot az a tendencia jellemzi, hogy igen ritkán fogyasztanak halat. Már csak ezért is fontos, hogy az ünnepek alatt pótoljuk ezt a hiányosságunkat. Örvendeztessük meg a családot egy töltött heringgel, melyet még a kezdő szakácsok is könnyedén el tudnak készíteni.

Hozzávalók:

Nem kell hozzá más, mint hering, margarin, hallé, frissen facsart citromlé, só és őrölt bors.
A töltelék alapanyagai is egyszerűek: sovány túró, tojásfehérje, zsemlemorzsa valamint apróra vágott metélőhagyma és friss petrezselyem.

Elkészítés:

Mossuk meg alaposan a halat (ahhoz, hogy még egyszerűbbé tegyük a dolgunkat, ajánlott tisztított heringet vásárolni), majd sózzuk, borsozzuk és hagyjuk állni, amíg elkészítjük a tölteléket: Először is keverjük simára a túrót a tojásfehérjével, majd szórjuk hozzá a zsemlemorzsát és a zöldfűszereket. A megtöltött heringeket öntsük le a hallével és a citrommal, majd tegyük kimargarinozott tepsibe és süssük kb. 15 percig. Köretként tálaljunk mellé párolt zöldségeket.

Csokis-diós álom:

Nem múlhatnak el az ünnepek anélkül, hogy ne falatoznánk finomabbnál finomabb süteményeket is. Maradva a hagyományoknál, egy diós sütemény ötletével állok elő. Már a nevéből is sejteni lehet, hogy egy isteni finomságról van szó, ami még a koleszterin szintet sem fenyegeti, ugyanis a tésztája teljes kiőrlésű lisztből és zabpehelyből áll. Lássuk mire lesz még szükségünk, ha ezzel a mennyei mannával szeretnék meglepni az ünnepi sereget.

Hozzávalók:

A liszt és a zab mellet kelleni fog még fahéj, szódabikarbóna, vaj, barna cukor, kristálycukor, tojás, vanília rúd, étcsokoládé, apróra tört dió és végül aszalt cseresznye vagy mazsola.

Elkészítés:

A hozzávalóknál már csak az elkészítés módja egyszerűbb. Egy tálba először is keverjük össze a lisztet, zabot, szódabikarbónát és fahéjat. Egy másik tálba keverjük habosra a vajat, majd adjuk hozzá mindkét cukrot, a tojást és a vaníliát. Miután simára kevertük a masszát, öntsük össze a másik tál tartalmával. Ha ezzel megvagyunk, reszeljük rá az étcsokoládét, adjuk hozzá a diót és az aszalt gyümölcsöket. Evőkanál segítségével kis kupacok formájában, kb. 5 cm távolságra rakjuk tepsibe és süssük addig, amíg aranybarnák nem lesznek.

Diétás forró csokoládé:

Az ünnepi hangulat elengedhetetlen része a forró csoki, amely melegséget hoz a téli éjszakákba. Fogyasztása kötelezően ajánlott, csak arra kell figyelni, hogy milyen alapanyagokból készítjük. Ahhoz, hogy az éjszaka közepén is nyugodt szívvel fogyaszthassuk, legalább 86% kakaótartalmú étcsokoládét használjunk. Ha attól tartotok, hogy ennek köszönhetően elveszíti az édes varázsát, nem kell félnetek. Ízesítsétek kedvetekre mézeskalács fűszerkeverékkel, illetve az igazán édesszájúak csepegtessenek hozzá egy kis mézet.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email
Facebook oldal
Friss bejegyzések
Népszerű címkék