Egyéb

Egyéb

Férjhez mész, mert… én is így tettem!

2015-07-09

Az ismert amerikai vígjátékra – Férjez mész, mert azt mondtam! – asszociál a cím, mely egy régi-új társadalmi szokásra világít rá: a korai házasodásra. Nem általános jelenségről van szó, hanem

Egyéb

Mese, mint összekötő kapocs szülő és gyermek között

2015-07-09

Bár a technika korát éljük, mégsem állítható, hogy az új vívmányok minden igényt kielégítenének. Vannak helyzetek, melyekkel a gépek nem tudnak mit kezdeni. Az érzelmek közvetítése, a szeretet átadása, a

Egyéb

A kütyüfüggőség veszélyei

2015-07-08

Bár elsőre senki nem gondolná, modern kori rabszolgaság van kifejlődőben a fejlett országokban. Ott, ahol a szabadság korlátainak lebontását hirdetik, van a legnagyobb rabság. Nem fizikai korlátozásról van szó ugyan,

Egyéb

Fülhallgató, mint áldás és átok

2015-07-08

Megszokott látvány manapság: az utcákon szembejövő tinédzserek fülében fülhallgató, miközben hangosan dúdolják az aktuális slágert. A kevésbé bátrabbak, némán néznek maguk elé zsebre dugott kézzel, tudomást sem véve a külvilágról.

Egyéb

Keresztény feminizmus a legújabb korban

2015-07-08

Nem is olyan régen, a nő úgy döntött, hogy leveti magáról a társadalom által évszázadokon át rápakolt terhet, és nem csak feleség, illetve anya lesz, hanem elsősorban nő. Amikor az

Egyéb

Régi szokások, alapigazságok

2015-07-07

Gyakran hajlamosak vagyunk úgy vélekedni, hogy ami régi, biztos, hogy rossz. Nemcsak tárgyak esetén vagyunk szkeptikusak a működést illetően, de a hagyományok terén is formabontóak kívánunk lenni. Mintha minden szokás,